A július 26–30. között Felcsúton zajló tornán a résztvevő nyolc csapatot két négyes csoportba osztották.
Az A jelű csoportba kapott besorolást az FK Csíkszereda, a görög Panathinaikosz, a német Bayern München és a házigazda Puskás Akadémia,
míg a B jelű kvartettben a legutóbbi győztes brazil Flamengo, a portugál Sporting Lisboa, a belga Genk és a Budapest Honvéd szerepel. A torna első négy napján rendezik a csoportmeccseket, az utolsó napon pedig a helyosztókra kerül sor.
A vetélkedőn 2004. január 1. után született játékosok vehetnek részt. Az FK Csíkszereda 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban született játékosokat is nevezett – tudtuk meg Dusinszki Zoltántól, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójától.
„Vegyes csapat a miénk, az U19-es, illetve az U17-es bajnokságra készülő játékosok is helyet kaptak a felcsúti tornára készülő keretben.
A torna ugyanakkor egy nagyon jó felmérő, hogy milyen szinten állunk a részvevő neves klubokhoz képest. Köszönjük a meghívást és nagy izgalommal várjuk a torna kezdetét!” – mondta el a Székelyhonnak Dusinszki.
A székelyföldi játékosok a nyári vakációban egyénileg készültek, július 13-átől pedig Csíkszeredában, Csíkszentdomokoson és Szépvízen zajlanak az edzések, a torna füves pályán lesz, ezért a stáb megpróbál minél több edzést füves pályán tartani. A székelyföldi csapat a tervek szerint július 24-én utazik Felcsútra.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!