Hirdetés

Egybeolvadt a két marosvásárhelyi klub, harmadszor is újraélesztik az ASA-t

A Marosvásárhelyi ASA és a Marosvásárhelyi 1898 elnöke, Liviu Muruțan (balról) és Sepsi László (jobbról), valamint Soós Zoltán polgármester a keddi sajtótájékoztatón
Fotó: Kádár Zoltán

Összefog a legújabb ASA a Marosvásárhelyi SE 1898-cal és a következő bajnokságban már FC ASA néven folytatják a tevékenységet. Az egymásra találásban partner lesz a város is.

2025. január 21., 17:51

Sajtótájékoztató keretén belül jelentette be kedden mindezt Soós Zoltán, Marosvásárhely újraválasztott polgármestere, aki megerősítette, hogy a projektet teljes mellszélességgel támogatja majd a város. Elsősorban infrastruktúrával, ugyanis, ha megvalósul a közeli cél – rövid időn belül legalább másodosztályban játszani –, ahhoz stadionra is szüksége lesz a városnak.

Első körben a Bölöni Lászlóról elnevezett régi Ligeti stadion pontra tételét ígérte a város elöljárója, nyáron be kell fejezni az öltözőket, az atlétikapályát és természetesen a füves játékfelület megújítását.

Hirdetés

FC ASA néven folytatják tovább

Sepsi László, a Marosvásárhelyi SE 1898 klubelnöke a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy teljesen felveszik az ASA nevet, gyakorlatilag a Marosvásárhelyi SE 1898 felnőttcsapatától az utánpótlás és a gyerekcsoportokig.

Sepsi László szerint nehéz helyzetben volt a klub, mivel tavaly meghiúsult az egyezség a Marosvásárhelyi Városi Sportklubbal.

Kénytelenek voltunk lépni, mert önmagunk már nem tudtuk orvosolni a helyzetet. Most minden esély megvan arra, hogy Marosvásárhelyen ismét komoly foci legyen”

– jelentette ki Sepsi.

•  Fotó: Kádár Zoltán Galéria

Fotó: Kádár Zoltán

Az ASA név valamikor jelentett valamit Marosvásárhelyen, erre próbáltak alapozni, amikor elfogadták a két klub egyesülését.

„Örülök, hogy a két klub összefog, kár több szálon elfecsérelni az erőnket. Sajnos, jelenleg más városnak termeljük a tehetségeket, mert nekünk nincs folytonosságunk.

Itt minden adott, tehetségek, szakemberek, infrastruktúra, csak ki kell használni mindezt.

Infrastruktúrát kell biztosítanunk nem csak a labdarúgók számára, hanem a többi sportág számára is, és mi ezen dolgozunk” – fogalmazott Soós Zoltán polgármester.

Liviu Muruţan, az FC ASA elnöke közölte, a nyárig még a 4. Ligában szerepelnek, de már nem lesz elsődleges céljuk a feljutás a harmadosztályba.

Az együttműködés első lépéseként a jelenleg 4. Ligában éllovas FC ASA-tól néhány játékost átvesznek a Marosvásárhelyi SE 1898-ba, azokat, akik megütik a harmadosztály szintjét.

A nyáron a keretet minőségi játékosokkal szeretnék kiegészíteni, hogy a következő idényre ütőképes csapatot tudjanak benevezni.

Első lépésként korábban sikerült az óriási tapasztalattal rendelkező, 37 éves Victor Astafeit leigazolni már a téltől.

Élhető még az ASA név?

A 2013 és 2018 közötti periódusban létezett egy másik „klón” ASA, Asociaţia Sportivă Ardealul néven, amely az egyik politikai párt játékszeréből, az FCM Marosvásárhelyből alakult át.

A csapat kijutott az európai porondra és 2015-ben nagyon közel volt a bajnoki cím elnyeréséhez.

Míg az 1970-es években az akkori Steaua „kistestvéreként” Marosvásárhely soha nem nyerhette meg a bajnokságot, 10 évvel ezelőtt a már kiesett Galaci Oțelul elleni hazai 2–1-es vereség pecsételte meg a bajnoki cím sorsát az FCSB javára.
A „pástétom” hamar elfogyott, 2018-ban a „klón” ASA (az Ardealul) egyszerűen megszűnt.

2021-ben élesztették újra a nevet, de a legújabb ASA-nak, – amely FC (futball klub) előtagot is kapott – sincs semmi köze a Bölöni, Hajnal, Sólyom, Fazekas stb. által fémjelzett egykori „aranycsapathoz”.

Reméljük, az eredmények majd feledtetik a kellemetlen emlékeket, és előjönnek a régiek, amikor a stadionban 10 ezer ember kiabált teli torokból”

– jegyezte meg Soós Zoltán.

Sepsi László tagja volt a bajnoki címet 2015-ben elvesztő csapatnak, bár a Galac elleni „döntőn” sárga lapos eltiltás miatt nem szerepelt: „Azt szeretnénk, hogy egyszer legyen nekünk is egy csapatunk azon a szinten, ahol az az AS Ardealul volt.

Tudom, hogy sokan negatívan tekintenek arra a klubra, de voltak eredmények. Mi most mindent majdnem nulláról kezdünk.”
•  Fotó: Kádár Zoltán Galéria

Fotó: Kádár Zoltán

Liviu Muruţan kiemelte, a régi ASA márkanév újraélesztése ez, FC ASA a nevük, semmi közük egyik régi ASA-hoz sem, csak véletlen egybeesés a névegyezés:

Szeretnénk a csapatot minél magasabb szintre vinni, és akkor mindegy lesz már, hogy milyen ASA vagyunk, a lényeg az, hogy a város neve ismét bekerüljön a hazai focielitbe”.

Arra a kérdésre, hogy hol van a régi ASA dicsőséglistája, Sepsi László úgy válaszolt, lehet, hogy már nincs is meg. Más vélemények szerint Bukarestben van a hadseregnél.

Megkérdeztük Szondi Zoltánt, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia vezetőjét is, hogy folytatódik-e így a kapcsolat az akadémia és a marosvásárhelyi alközpont között.

A sportvezető a sajtótól értesült a két klub egyesüléséről. Szondi Zoltán elmondta, hogy hamarosan le fog ülni a két klub vezetőivel egyeztetni a folytatásról, és arról is, hogy ha folytatják az együttműködést, akkor milyen szinten, és melyek lesznek az elvárások a marosvásárhelyiekkel szemben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Gyerő Roland mesterhármasával Barót továbbra is hibátlanul menetel

Négy hazai és ugyanannyi vendéggyőzelmet jegyeztek a Kovászna megyei futballbajnokság 9. játéknapján, továbbra is remekül teljesítenek az élen álló csapatok.

Mindhárom marosvásárhelyi csapat győzött, döntetlen a dobogósok párharcában

A három marosvásárhelyi együttes egyaránt begyűjtötte a három pontot, a dobogós helyen álló Mezőrücs és Szászrégen döntetlent játszott a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának 9. fordulójában.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Hetet rúgott az éllovas, csak Bardoc tudott idegenben nyerni a Kovászna megyei pontvadászatban

Nem kímélték egymást a csapatok a Kovászna megyei labdarúgó 4. Liga 8. fordulójában, amelyet nyomasztó hazai fölény jellemzett, a nyolc mérkőzésből mindössze egy alkalommal sikerült a vendégeknek elvinniük a három pontot.

Szinte mindent vittek a hazai csapatok a Maros megyei 4. Ligában

A nyolcadik fordulóban a hazai csapatok egy kivétellel minden mérkőzésen győztek a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjában. A bajnokság első három helyezettje begyűjtötte a három pontot, így nem történt változás az élen.

A Székelykeresztúri Egyesülés négy pontot gyűjtött, beérte a címvédőt a Hargita megyei focibajnokságban

Ezen a hétvégén két találkozót tudott le a Székelykeresztúri Egyesülés. Előbb lejátszotta a 9. fordulóhoz tartozó meccsét a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban, aztán egy elnapolt összecsapáson nyert. A Csíkszentsimonnal a tabella élén található.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!