Az SZFC csapatmenedzsere, László Zsolt kiemelte, a régi-új játékos hazatérésével Berkeczi Attila elnökkel közösen egy régi álmuk teljesült. Az, hogy a város szülöttje és a klub neveltje, az 1. Ligát is megjárt Savin Mihai-Cătălin újra hazai szurkolók előtt, a csapat színeiben focizik.
„Cătălin eldöntötte, hogy hazajön, azért, hogy kiváló játékával és nagy tapasztalatával a 3. ligás együttesünket erősítse. Úgy gondolom, hogy döntésében az is közrejátszott, hogy az első edzéseken látta azt, hogy milyen új, minőségi játékosokat sikerült leigazoljunk azért, hogy az élbolyban harcoljunk az újonnan kezdődő bajnokságban” – fejtette ki a csapatmenedzser a klub közösségi oldalán.
Az SZFC pénteken kezdte el a felkészülést a soron következő idényre, a pontvadászat a tervek szerint augusztus végén rajtol.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!