A szombat délutáni Prahova megyei kiszállás előtt a kézdivásárhelyi csapat favoritnak számított, a második helyet foglalja el a tabellán, míg a házigazdák a középmezőnyben tanyáznak.
Rosszul indult az összecsapás a háromszékieknek, akik a 19. percben gólt kaptak és rögtön emberhátrányba is kerültek, Burlacu megkapta a második sárga lapját és kiállították.
A szünethez közeledve a Plopeni ismét betalált, ám erre a pihenő előtt sikerült válaszolnia a KSE-nek. Aztán a 64. percben az egyenlítés is összejött a tíz emberrel játszó kék-fehéreknek.
A végjátékban újabb gólváltás következett, a hazaiak ismét előnybe kerültek, de a vendégeknek még maradt erejük és tizenegyesből másodszor is kiegyenlítettek, így 3–3 lett a végeredmény.
A körülményekhez viszonyítva a Kézdivásárhelyi SE bravúros döntetlennel kezdte a tavaszi szezont. A következő játéknapon szintén idegenben lép pályára, a Petrolul II. vendége lesz.
Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 18. forduló:
CSO Plopeni–Kézdivásárhelyi SE 3–3 (2–1).
Gólszerzők: Nicoloiu (44.), Păiaşu (64.), Nechita (83., tizenegyesből).
KSE: Chiriac – Burlacu, Cîrstian, Gajdó, Dobos (Varga M., 19.), Barta (Neamțu, 80.), Mihalcea (Țone, 80.), Budău (Fábián, 46.), Plăiaşu, Nicoloiu (Varga N., 46.), Nechita.
| 2026. 02. 27. 14:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Galaci Oțelul II. Galaci Oțelul II. | 5-2 |
| 2026. 02. 27. 14:00 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | CS Păulești Păulești | 2-2 |
| 2026. 02. 27. 14:00 | CS Blejoi CS Blejoi | Victoria Traian Victoria Traian | 7-1 |
| 2026. 02. 28. 14:00 | CSO Plopeni CSO Plopeni | Kézdivásárhelyi SE KSE | 3-3 |
| 2026. 02. 28. 14:00 | Unirea Braniștea Braniștea | Petrolul Ploiești II. Petrolul Ploiești II. | 3-1 |
| 2026. 02. 28. 14:00 | Sporting Liești Liești | Dacia Unirea Brăila Brăila | 5-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sporting Liești Liești | 18 | 14 | 1 | 3 | 51-23 | 43 |
2 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 18 | 11 | 4 | 3 | 41-21 | 37 |
3 | CS Blejoi CS Blejoi | 18 | 10 | 3 | 5 | 51-22 | 33 |
4 | CS Păulești Păulești | 18 | 9 | 5 | 4 | 33-17 | 32 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 18 | 10 | 2 | 6 | 43-29 | 32 |
6 | Unirea Braniștea Braniștea | 18 | 9 | 3 | 6 | 42-33 | 30 |
7 | Victoria Traian Victoria Traian | 18 | 9 | 1 | 8 | 35-41 | 28 |
8 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 18 | 7 | 4 | 7 | 26-28 | 25 |
9 | Petrolul Ploiești II. Petrolul Ploiești II. | 18 | 6 | 0 | 12 | 35-36 | 18 |
10 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 18 | 4 | 2 | 12 | 27-53 | 14 |
11 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 18 | 3 | 1 | 14 | 28-59 | 10 |
12 | Galaci Oțelul II. Galaci Oțelul II. | 18 | 2 | 2 | 14 | 21-71 | 8 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!