A csapatok kifejezetten jól ismerik egymást, ugyanis az idényben már negyedszer találkoztak egymással, ennek megfelelően nem is óvatoskodtak az elején, azonnal egymásnak estek.
A szombat esti mérkőzésen az első lehetőség még a Manchester City előtt adódott, a gólhoz viszont a Chelsea állt közelebb, mivel az első negyedórában Timo Werner háromszor is ígéretes helyzetből próbálkozhatott, ám először nem találta el a labdát, másodjára Ederson védett, harmadjára pedig az oldalhálóba lőtt.
A játék ezt követően is kifejezetten lüktető maradt, azonban helyzet már kevesebb adódott, inkább csak ígéretes akciókat vezettek az együttesek, befejezésig viszont nem jutottak.
A szünetig azért érkezett a találat, a 42. percben egy nagyszerűen végigvitt gyors kontra végén Havertz előnyhöz juttatta a londoni gárdát.
A folytatásban a hátrányban lévő Manchester City irányította a játékot, de ez csak labdabirtoklási fölényben nyilvánult meg, helyzetekben nem, mivel a londoniak szervezetten futballoztak, így minden támadást hatástalanítottak.
A Chelsea már nem erőltette a támadásokat, inkább a labdát próbálta többet birtokolni.
Az utolsó húsz percre fokozódott a nyomás a londoniak kapuján, ugyanakkor egy gyors ellentámadás végén a csereként beállt Pulisic eldönthette volna az összecsapást.
A hajrában is hiába szorította be a Chelsea-t a Manchester City, egyszerűen nem talált rést az ellenfél védelmén. Az utolsó pillanatban ugyan Mahrez csak centiket tévedett, így a Chelsea végig taktikusan és szervezetten futballozva megérdemelten győzött.
A londoni Kékek 2012 után diadalmaskodtak ismét a BL-ben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!