Népes román szurkolótábor előtt rendezték meg szombaton este a mérkőzést Larnacában, a lelátó több mint felét piros-sárga-kékbe öltözött drukkerek töltötték meg. Az első tíz perc kiegyenlített és helyzetek nélküli focit hozott. Aztán negyedóra után első lehetőségét rögtön kihasználta Románia, Man volt szemfüles és közelről a hálóba lőtt. A ciprusiak a játékrész közepén még nehéz helyzetbe kerültek, Mihăilăvel szemben szabálytalankodtak büntetőt érően, a 11-est Răzvan Marin magabiztosan értékesítette.
A hazaiak a folytatásban sem találták az utat a románok kapujához, vendégek játékában viszont mindig benne volt a veszély, a 36. percben pedig háromra növelték előnyüket, amikor egy jobboldali beadás az összes szigetországi védő fölött elszállt, Drăgușinnak pedig csak be kellett bólintania a labdát a hálóba.
Így tét nélkülivé vált a második játékrész, Ciprusnak volt pár lehetősége, de nem forgott komoly veszélyben Niţă kapuja. A románok még egy les miatt érvénytelenített találatig eljutottak, győzelmüket semmi sem veszélyeztette. Ciprusnak egyelőre nem fekszik a hazai pálya, hiszen korábban pályaválasztóként Koszovótól kapott egy négyest.
Mircea Lucescu háromból három győzelemnél jár, a válogatott pedig nagy lépést tett a csoportgyőzelem és egyben a feljutás felé. Folytatás kedden este Kaunasban a sereghajtó Litvánia vendégeként.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!