Gera Zoltán szövetségi edző csapata az A csoportban sorrendben a németekkel, a románokkal, majd a hollandokkal találkozik.
Az 1978 óta létező U21-es Európa-bajnokságot jövőre első alkalommal rendezik meg 16 csapattal. A tornára a két házigazdán kívül a kilenc selejtezőcsoport győztese, valamint az öt legjobb csoportmásodik jutott ki.
A csoportmérkőzésekre március 24. és 31. között, az egyenes kieséses szakasz összecsapásaira pedig május 31. és június 6. között kerül majd sor.
A magyar válogatott a kispesti Bozsik Arénában, illetve Székesfehérváron játssza majd csoportmérkőzéseit. A többi meccset Szombathelyen és Gyirmóton, illetve Celjében, Ljubljanában, Mariborban és Koperben rendezik.
A sorsolás előtt Aleksander Ceferin, az európai szövetség szlovén elnöke közölte: bízik abban, hogy nézők előtt rendezhetik a mérkőzéseket.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!