A korábbi élvonalbeli találkozókon a címvédő rendre behúzta a győzelmeket, szám szerint tízszer, az OSK viszont csupán egyetlen alkalommal örülhetett a sikernek, amikor az előző idény rájátszásában Pavol Safranko találatával nyerni tudott a fellegvári stadionban.
A szombati mérkőzést megelőzően Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője kiemelte, a mezőny legjobb csapata ellen játszanak, amely nem véletlenül nyert zsinórban négy bajnoki aranyat, és amely nemzetközi porondon is nagy tapasztalattal rendelkező labdarúgókat tud felvonultatni. Az olasz szakember szerint csapata túltette magát a legutóbbi kudarcon, és felkészültek arra, hogy méltó ellenfelei legyenek a címvédőnek.
Kielemeztük őket, nagyon jó csapat, de az utóbbi időben nekik is voltak megingásaik. Nálunk az öltözőben jó a hangulat, már elfelejtettük az utolsó két kevésbé sikerült meccsünket, és bizakodóak vagyunk, hogy meg tudjuk ismételni a korábban hazai pályán nyújtott jó teljesítményünket” – nyilatkozta Cristiano Bergodi.
A szombaton 17 óra 30 perckor kezdődő Sepsi OSK–Kolozsvári CFR összecsapást az Andrei Chivulete, Andrei Constantinescu, Tunyogi Ferencz által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
| 2022. 02. 25. 17:30 | Aradi UTA UTA | Academica Clinceni Clinceni | 2-0 |
| 2022. 02. 25. 20:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Chindia Târgoviște Chindia | 1-0 |
| 2022. 02. 26. 15:00 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 0-3 |
| 2022. 02. 26. 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Kolozsvári CFR CFR | 0-2 |
| 2022. 02. 26. 20:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-1 |
| 2022. 02. 27. 13:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | FC Voluntari Voluntari | 0-0 |
| 2022. 02. 27. 15:30 | FC Botoșani Botoșani | CS Mioveni Mioveni | 0-0 |
| 2022. 02. 27. 21:00 | FCSB FCSB | Konstancai Farul Farul | 0-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 28 | 22 | 4 | 2 | 43-15 | 70 |
2 | FCSB FCSB | 28 | 17 | 8 | 3 | 53-27 | 59 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 28 | 14 | 6 | 8 | 51-29 | 48 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 28 | 13 | 8 | 7 | 31-25 | 47 |
5 | FC Botoșani Botoșani | 28 | 11 | 13 | 4 | 32-24 | 46 |
6 | Konstancai Farul Farul | 28 | 13 | 6 | 9 | 40-20 | 45 |
7 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 28 | 12 | 6 | 10 | 25-21 | 42 |
8 | Aradi UTA UTA | 28 | 8 | 13 | 7 | 22-18 | 37 |
9 | Bukaresti Rapid Rapid | 28 | 8 | 13 | 7 | 31-28 | 37 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 28 | 7 | 12 | 9 | 28-27 | 33 |
11 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 28 | 7 | 9 | 12 | 27-31 | 30 |
12 | Chindia Târgoviște Chindia | 28 | 6 | 11 | 11 | 18-23 | 29 |
13 | CS Mioveni Mioveni | 28 | 6 | 11 | 11 | 18-31 | 29 |
14 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 28 | 4 | 5 | 19 | 22-59 | 17 |
15 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 28 | 6 | 6 | 16 | 21-40 | 14 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 28 | 2 | 5 | 21 | 19-63 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!