A székesfehérvári klub honlapján olvasható szerdai közlemény szerint a szakemberrel közös megegyezéssel szerződést bontottak, segítői, Takács Lajos pályaedző és Victor Moore erőnléti edző szintén távoznak az egyesülettől.
A Fehérvár FC emlékeztetett rá, hogy Márton Gábor tavaly júliusban vette át a csapat irányítását, és 28 tétmérkőzésen 13 győzelem, 8 döntetlen, 7 vereség volt a mérlege.
A közlemény szerint a szombaton sorra kerülő, Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésre Szalai Tamás pályaedző készíti fel a fehérvári együttest, és ő ül majd a kispadon is.
A Fehérvár FC 21 forduló után 9 győzelemmel, valamint 6-6 döntetlennel és vereséggel harmadik a bajnoki tabellán, a hátránya 17 pont a címvédő és listavezető Ferencvárossal szemben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!