Hirdetés

Nem tűrte tovább a szidalmazást, lemondott Bálint László

Fotó: Pinti Attila

2022. január 31., 16:02

A csapat hosszú ideje tartó nyeretlensége és a szurkolók elégedetlensége miatt Bálint László hétfőn lemondott az Aradi UTA labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

2022. január 31., 16:02

A szakvezető már a téli szünet utáni első mérkőzést követően távozni akart, amikor csapata hazai pályán 1–0-ra kikapott a Medgyesi Gaz Metantól az 1. Liga 22. fordulójában, a mérkőzés lejártával pedig

az aradi szurkolók szidalmazták őt és a családját, ezt pedig nem tudta elviselni.

Akkor a klub vezetősége még marasztalni tudta, a Bukaresti Rapid elleni múlt hétvégi idegenbeli 1–1-es döntetlen után azonban Bálint László végleg a távozás mellett döntött. A találkozón az UTA megszerezte a vezetést és több mint egy félidőt emberelőnyben játszott, mégsem tudott nyerni.

Kapcsolódó

Az aradi együttes már tíz mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, legutóbb október 25-én győzött a sereghajtó Academica Clinceni ellen, így lecsúszott a 10. helyre, és egyre távolabb kerül a felsőházi rájátszást érő helyektől.

Bálint László – akinek szerződése idén nyárig tartott volna – közel három évig irányította az UTA-t, amelyet a 2019–2020-as másodosztályú szezonban sikerült az élvonalba juttatnia.

Hirdetés

Az aradi klub közlése szerint a szerződést közös megegyezéssel, de a vezetőedző kérésére is bontották fel. „Ez egy olyan pillanat, amelyet nem szerettünk volna, hogy megtörténjen, és főleg nem ilyen módon. A közös célunk eléréséhez sokkal hosszabb kellett volna legyen ez az utazás, de sajnos a labdarúgás kiszámíthatatlan és sokszor igazságtalan, olyan helyzetbe hoz minket, hogy néha fájdalmas kezeléseket választunk a betegség súlyosbodásának megelőzése érdekében.

Az UTA számára Bálint László mindig az az edző marad, akivel sikerült feljutnunk az első ligába, majd megerősíteni a helyünket. Soha nem felejtjük el, hogy amikor Aradra jött, a csapatnak semmilyen célja nem volt a feljutást illetően, és minden érdektelen volt körülötte.

A taktikai hozzáértésével, ambíciójával és győztes mentalitásával mindössze néhány hét leforgása alatt a bajnokság egyik erős csapatává változtatott, a román labdarúgás elitjébe juttatott, de leginkább fellobbantotta az UTA szellemiségének szikráját.

Az elválásunk mindkét fél áldozata, pontosan azért, hogy ne veszélyeztessük munkájának eredményét. De továbbra is bízunk Bálint László szakmai és emberi minőségében, ahogy nincs kétségünk afelől, hogy az UTA továbbra is fontos mérföldkő marad edzői pályafutásában, főleg szentimentális szempontból. További sikereket kívánunk neki, és köszönjük az UTA-nál végzett munkáját!” – olvasható a klub honlapján megjelent közleményben.

Akár a Sepsi volt edzője is válthatja

Sajtóinformációk szerint az aradi klubvezetőség három edző közül választhatja ki Bálint László utódját. A Gsp.ro portál úgy tudja, hogy a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK volt szakvezetője, Leo Grozavu az első számú jelölt. Mellette Ionuț Badea és Mihai Teja vannak a vezetőség listáján: előbbinek tavaly májustól nincs csapata, amikor kiesett az Astra Giurgiuval, utóbbi legutóbb a Gaz Metannál edzősködött, ahonnan tavaly szeptemberben távozott.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!