A selejtező második körében kapcsolódik be a Román Kupa-győztes a harmadik számú európai porondon. A sorsolásnál kiderült, hogy a Sepsi OSK az Olimpija Ljubljana–Differdange párharc győztesével néz farkasszemet.
A két gárda csütörtökön este a szlovén fővárosban lépett pályára, a vendégek egy öngóllal már a 10. percben előnyhöz jutottak. A luxemburgiak nem tudták kihúzni, a második játékrészben betalált a házigazda, 1–1 lett a végeredmény az odavágón.
A visszavágót egy hét múlva rendezik. A második körben előbb a sepsiszentgyörgyi gárda lesz a házigazda – előreláthatóan július 21-én játsszák azt a meccset.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!