Miután a Dinamo felfedezte, hogy a Román Kupa elődöntős párharcának 3–0-ra elbukott első mérkőzésén a fővárosi rivális FCSB szabálytalanul nevezte a keretébe Andrei Vlad kapust – aki a kupasorozat két korábbi szakaszában kapott sárga lapjai miatt nem léphetett volna pályára – fellebbezett, és abban reménykedett, hogy zöld asztalnál 3–0-s győzelmet ítélnek neki. Csakhogy beadványát nem az odavágó alkalmával nyújtotta be, ahogyan az a szabályzatban szerepel, hanem két nappal a visszavágó után, ez pedig egyáltalán nem volt elhanyagolható szempont.
A szövetségnél szerdán már megtárgyalták az ügyet, de elnapolták a határozatot, mivel az FCSB új dokumentumokkal állt elő, így a bizottságnak ezeket is elemeznie kell. A Fanatik.ro portál információi szerint a végrehajtó bizottság végül
elutasítja a Dinamo beadványát, döntését pedig azzal indokolja, hogy az FRF fegyelmi szabályzatában az szerepel, hogy a Román Kupában a sárga lapos figyelmeztetések a negyeddöntők előtt törlésre kerülnek,
tehát az FCSB játékosa mégis jogosan került be a meccskeretbe. Ennek viszont ellentmond a szövetség szervezési szabálykönyve (ROAF), amelyben az olvasható, hogy a sárga lapokat a nyolcaddöntők előtt törlik. A portál úgy tudja,
a végrehajtó bizottság a kupasorozat imázsának megvédéséért hozza meg a döntését, hiszen a pályán elért eredmények elsődlegesnek számítanak.
Amennyiben a Dinamo részére mégis kedvező határozatot hoznak, ez nagyban érintheti a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t is. A Jászvásári Poli elleni elődöntős párharcának 5–1-re megnyert első találkozóján ugyanis a hátvéd, Rachid Bouhenna is két sárga lappal rendelkezett, így vélhetően a moldvai klub is fellebbez, hogy zöld asztalnál nyerje meg a mérkőzést.
Mindennek azonban kevés a valószínűsége, így a Román Kupa döntőjének részvevői változatlanok maradnak, a pályán elért eredmények szerint kettős győzelemmel továbbjutott Sepsi OSK és az FCSB küzdenek meg július 22-én, szerdán a trófeáért a ploiești-i Ilie Oană Stadionban.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!