„Nekünk már az időjárás sem számít. Aki ott volt, az jól érezte magát, és boldog volt a sikeresen teljesített verseny végén” – összegzett Köllő Edit Teréz, a vasárnap megrendezett viadal szervezője.
Az eseményre a környékbeli futók mellett az ország más vidékeiről is érkeztek versenyzők,
Magyarországról is eljött két család, szülők és gyermekek, hogy szaladva fedezzék fel a Ditró környéki természeti szépségeket.
Két távon hirdettek győzteseket. A rövidebb pálya 8 kilométer hosszú volt, a hosszabb pedig félmaratoni, azaz 21 kilométeres kihívás volt.
Az összesítésben 8 kilométeren Vakaria Edit (40:03), illetve Iosif Bobiș (36:00) volt a leggyorsabb. A hölgyeknél Kis-Vakaria Éva és Szilágyi-Szatmári Ágnes állhattak még dobogóra, míg a férfiak mezőnyében Fórika Szabolcs és Farkas Attila szereztek érmeket összetettben.
A félmaratoni távon Fazakas Bíborka (2:15:17), illetve Magyarosi Szilárd (1:43:16) voltak a legjobbak. További dobogósok: Márton Piroska és Székely Lídia, illetve Márton Szabolcs és Simon Botond.
12–15 éves korosztály: Hadasa Bobis, illetve Keresztes Előd. 16–18 éves korosztály: Fórika Szabolcs. 19–29 éves korosztály: Vakaria Edit, illetve Iosif Bobis. 30–39 éves korosztály: Szilágyi-Szatmári Ágnes, illetve Farkas Attila. 40–49 éves korosztály: Barnáné Pap Erika, illetve Robert Costin. 50–59 éves korosztály: Dósa Ibolya Judit, illetve Kozomos Lajos. 60–69 éves korosztály: Páll Erzsébet, illetve Vita Emil. 70+ éves korosztály: Mihai Gherghel.
16–18 éves korosztály: Portik Tamás. 19–29 éves korosztály: Székely Lídia, illetve Magyarosi Szilárd. 30–39 éves korosztály: Fazakas Bíborka, illetve Márton Szabolcs. 40–49 éves korosztály: Nagy Katalin, illetve Bálint András. 50–59 éves korosztály: Grigore Bobis. 60–69 éves korosztály: Dumitru Husar.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!