A csíkszentmihályiak kiváló körülményeket biztosítottak a 16 csapat számára,
Székelyföld legújabb, tavaly őszre elkészült sportcsarnokának lelátói pedig szinte minden mérkőzésre megteltek nézőkkel.

A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában a 2024/2025-ös szezonban 18 csapat vesz részt, közülük 16 csapat nevezett a februári teremtornára. Nem indult el a Csíkszentimrei Töviske és a Kozmási Komisz együttese. A kétnapos torna szombaton a csoportmérkőzésekkel kezdődött, majd vasárnap a kieséses szakasszal folytatódott.

A negyeddöntők szoros eredményeket hoztak, a négy találkozóból három büntetőrúgások után dőlt el. Az egyik elődöntőben is szétlövés döntött a továbbjutóról. A bronzmérkőzés kilenc gólt és látványos focit hozott, amelyet a helyzeteit jobban kihasználó szépvíziek nyerték a találkozót.

A Csíkszentkirály–Csíkszentmárton döntőben már az első percekben betaláltak a szentkirályiak, de a mérkőzés egészen az utolsó percig nyitott volt. A végjátékban a szentmártoniak kapusuk helyett mezőnyjátékost küldtek pályára az egyenlítés reményében, ám ez nem sikerült, sőt újabb gólokat kaptak. Ennek ellenére a közönség vastapssal jutalmazta a csapatot.

A szombati mérkőzések 1×20 percesek, a vasárnapiak pedig 2×15 percesek voltak, a csapatok pedig 4+1-es felállásban léptek pályára.
A csoport: Csíkszentmártoni SE, Kászonaltízi dr. Lukács Mihály SE, Lázárfalvi Mohos és Csatószegi SE.
B csoport: Gyimesbükki SE, Csíkkarcfalvi Hargita, Fitód–Mindszentlélek SE és Madéfalvi SK.
C csoport: Csíkszentgyörgyi Fiság, Gyimesközéploki Loki, Szépvízi MÜ és Csíkszentmihályi Törekvés.
D csoport: Tusnádi Piliske, Csíkszentdomokosi SK, Csíkszentkirály Borsáros és Csíkmadarasi Sörkert.

Eredmények: Gyimesbükk–Madéfalva 1–0, Karcfalva–Mindszentlélek 1–3, Tusnád–Madaras 1–0, Csíkszentdomokos–Csíkszentkirály 0–1, Madéfalva–Mindszentlélek 2–4, Gyimesbükk–Karcfalva 6–0, Madaras–Szentkirály 0–4, Tusnád–Szentdomokos 3–2, Karcfalva–Madéfalva 2–4, Mindszentlélek–Gyimesbükk 3–3, Szentdomokos–Madaras 4–1, Szentkirály–Tusnád 2–0, Szentmárton–Csatószeg 4–1, Kászon–Lázárfalva 1–2, Csíkszentgyörgy–Szentmihály 4–3, Gyimesközéplok–Szépvíz 0–2, Csatószeg–Lázárfalva 0–3, Szentmárton–Kászon 4–1, Szentmihály–Szépvíz 0–2, Csíkszentgyörgy–Gyimesközéplok 3–0, Kászon–Csatószeg 5–2, Lázárfalva–Szentmárton 2–2, Gyimesközéplok–Csíkszentmihály 3–2 és Szépvíz–Csíkszentgyörgy 1–0.

Negyeddöntő: Csíkszentmárton–Csíkszentgyörgy 3–1, Szépvíz–Lázárfalva 1–1 (büntetőlövések után: 3–2), Gyimesbükk–Tusnád 3–3 (büntetőkkel: 6–5) és Csíkszentkirály–Mindszentlélek 1–1 (büntetőlövések után: 3–2).
Elődöntő: Csíkszentmárton–Gyimesbükk 1–1 (büntetőkkel: 6–5) és Csíkszentkirály–Szépvíz 7–0.
A 3. helyért: Szépvíz–Gyimesbükk 6–3.
Döntő: Csíkszentkirály–Csíkszentmárton 3–0.
Az elődöntők és a helyosztók között a Csíkszentmihályi Old Boys együttese barátságos mérkőzést játszott a Hargita Megyei Labdarúgó-Egyesület (AJF Harghita) ellen, ezt a találkozót a HMLE nyerte 6–5-re.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!