Új játékos leigazolását jelentette be a 2. Ligában szereplő FK Csíkszereda. Egy évre adta kölcsönbe Jelena Richárdot az NBI-ben szereplő Kisvárda. A 2020–2021-es szezonban összesen tizenkilencszer lépett pályára az élvonalban, három gólt szerzett. Többször játszott a Kisvárda tartalékcsapatban.
A karrierje során csak a magyar bajnokságban szerepelt – Mosonmagyaróvár, Paks, Budapest Honvéd, Pécs –, így számára ez lesz az első alkalom, hogy idegenlégiósként lép majd pályára.
Az FK Csíkszeredának nagy szüksége van egy jó képességű csatárra, hiszen a labdarúgó 2. Liga idei évadjában még egyetlen találatot sem szerzett az együttes.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!