Mindkét együttes remek formában készül az összecsapásra, hiszen az előző négy bajnoki bajnoki mérkőzésüket egyaránt megnyerték, ráadásul nem is kaptak gólt ezeken. A két riválist mindössze a gólkülönbség választja el egymástól az első és a második helyen, az FCSB már hosszú ideje éllovas, de a CFR tartja a lépést.
Az odavágók során rendezett december közepi kolozsvári találkozójukon a címvédő Ciprian Deac és Valentin Costache találataival 2–0-ra győzött. A statisztika egyébként is
a CFR mellett szól, amely legutóbbi három egymás elleni meccsüket mind megnyerte,
utoljára pedig közel két éve, 2019 májusában kapott ki fővárosi riválisától, igaz, akkor számára tét nélküli mérkőzésen, a bajnoki címet ugyanis már azelőtt bebiztosította.
A mostani rangadón azonban nehéz helyzetben van a kolozsvári gárda, amely egyetlen csatárral sem rendelkezik:
Mario Rondon, Gabriel Debeljuh és Valentin Costache pozítiv vírusteszt miatt hiányzik, Billel Omrani pedig megsérült az egyik edzésen.
Edward Iordănescu, a Kolozsvári CFR vezetőedzője – aki eltiltása miatt nem irányíthatja a kispadról a csapatot – úgy véli, ezen a mérkőzésen ugyan egyik csapat sem nevezhető favoritnak, de az ellenfél előnyben van, mivel hazai pályán játszik, csapatának pedig keretproblémái vannak.
„Nagyon jó eredményeket értünk el az utóbbi időszakban, öt mérkőzésünkön nem kaptunk gólt, és ezt a menetelést szeretnénk folytatni.
– nyilatkozta sajtótájékoztatóján Edward Iordănescu.
Anton Petrea, az FCSB vezetőedzője szerint agresszív és nagy tapasztalattal rendelkező csapattal találkoznak, amely hozzájuk hasonlóan jó formában van, de mindez ösztönzi őket arra, hogy a legjobbjukat nyújtsák. A CFR hiányzó játékosai kapcsán megjegyezte, ellenfelüknek megfelelően bő kerete van ahhoz, hogy pótolni tudja a kiesőket.
„Figyelembe véve, hogy az alapszakasz végén mind az élmezőnyben található csapatokkal játszunk (a CFR után a Craiovával és a Sepsi OSK-val, szerk. megj.), elmondhatjuk, hogy
– mondta Anton Petrea.
A pénteken este 20 óra 30 perctől kezdődő, a Nemzeti Arénában rendezendő rangadót (élőben közvetíti a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport +) az ország legjobb bírója, Ovidiu Hațegan vezeti, segítői Octavian Şovre és Sebastian Gheorghe lesznek.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 28 | 20 | 3 | 5 | 56-21 | 63 |
2 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 28 | 18 | 6 | 4 | 41-15 | 60 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 28 | 16 | 8 | 4 | 33-14 | 56 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 28 | 10 | 14 | 4 | 42-28 | 44 |
5 | FC Botoșani Botoșani | 28 | 10 | 8 | 10 | 37-35 | 38 |
6 | Academica Clinceni Clinceni | 28 | 8 | 14 | 6 | 25-24 | 38 |
7 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 28 | 9 | 10 | 9 | 29-36 | 37 |
8 | Astra Giurgiu Astra | 28 | 9 | 9 | 10 | 38-39 | 36 |
9 | Chindia Târgoviște Chindia | 28 | 9 | 9 | 10 | 22-23 | 36 |
10 | Aradi UTA UTA | 28 | 8 | 9 | 11 | 24-36 | 33 |
11 | FC Viitorul Viitorul | 27 | 6 | 13 | 8 | 35-32 | 31 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 28 | 8 | 7 | 13 | 31-38 | 31 |
13 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 28 | 8 | 5 | 15 | 31-41 | 29 |
14 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 28 | 7 | 6 | 15 | 25-37 | 27 |
15 | Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt | 28 | 4 | 11 | 13 | 24-38 | 23 |
16 | Jászvásári Poli Jászvásár | 27 | 5 | 4 | 18 | 25-61 | 19 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!