Marius Baciut azzal gyanúsítják, hogy tagja egy bűnszervezetnek, az úgynevezett fogadási maffiának, amely labdarúgó-mérkőzések megbundázásával foglalkozik, és egyes információk szerint az edző rendszeresen, nagy pénzösszegekkel játszott a fogadóirodákban, ezért ellene kihallgatási parancs volt érvényben. A Gazeta Sporturilor úgy tudja, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) etikai bizottságának is tudomása volt arról, hogy Baciu rendszeresen fogadott a meccsekre, ezért értesítette a hatóságokat.
A másodosztályú bajnokság 17. fordulójának szerdai játéknapján csapata, a Turris Turnu Măgurele a szünetben még kétgólos hátrányban volt a Sportul Snagov elleni kiszállásán, de végül fordított, és 3–2-re győzött. A hatóságok rögtön a mérkőzés után a stadionban vették őrizetbe a Teleorman megyeiek edzőjét.
Csak a példa kedvéért, a Turris az előző fordulóban 3–3-as döntetlent játszott hazai pályán a Temesvári Ripensiával, úgy hogy a szünetben még 2–1-re vezetett, ez az eredmény kombináció 12-szeres, a mostani, Snagov elleni győzelem az említett körülmények között pedig 21-szeres pénzt hoz az eredmény alakulását helyesen megtippelőknek.
Marius Barciut október végén nevezték ki a bajnokság elején listavezető, a 2. Ligában újonc Turris Turnu Măgurele csapatának élére, a klubnál azonban az utóbbi fordulókban több edzőváltás is történt, emiatt lecsúszott a ranglistán.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!