Hirdetés

Csak az egyenlítés jött össze az SZFC-nek Nyárádtő ellen

A felkészülés közepén tartanak a csapatok
Fotó: Facebook/Székelyudvarhelyi FC

Felkészülési mérkőzést játszott szombaton délben Maros és Hargita megye élmezőnyben tanyázó harmadosztályú labdarúgócsapata. Korai gólok és egy kiállítás jellemezték a meccset.

2023. február 18., 15:01

A Nyárádtőhöz közeli malomfalvi pályán lejátszott találkozón a hazaiak az első negyedóra lejártával szerezték meg a vezetést. A találatuk előtt ugyan szabálytalanságot követtek el, ám a játékvezető sípja néma maradt. Alig két percre rá a vendégek egyenlítettek Lázár Kristóf góljával, de nem sokkal később Nyárádtő büntetőből ismét előnybe került.

Félórát követően a Maros megyeiek emberhátrányba kerültek, az SZFC korábbi játékosa, Bálint Rajmond rúgta fel hátulról Marius Mateit, és egyből piros lapot kapott. Ezután tíz a tizenegy ellen folytatódott a játék, majd az udvarhelyiek megengedték, hogy a hiányzó ember a meccs végére visszaálljon a hazaiakhoz. Bár több nagy helyzet adódott főleg a nyárádtőiek előtt, újabb találat már egyik oldalon sem esett, így a házigazda 2–1-re nyert.

Hirdetés

A 3. Liga 9-es csoportjában harmadik helyen álló Nyárádtőnek ez volt az ötödik barátságos mérkőzése a téli szünetben, korábban 1–0-ra kikapott és 2–1-re nyert a szintén harmadosztályú Kolozsvári CFR II. ellen, 12–0-ra múlta felül a Maros megyei 4. Ligában szereplő Marosvásárhelyi Atletic-et, valamint 3–1-re verte az éllovas Radnóti SK-t. Az 5-ös csoportban ötödik helyezett Székelyudvarhelyi FC eddig az FK Csíkszereda U18-as és a harmadosztályban szereplő csapataival mérkőzött meg, előbbit 4–0-ra, utóbbit 1–0-ra győzte le.

Labdarúgó felkészülési mérkőzés:

Nyárádtői Unirea–Székelyudvarhelyi FC 2–1 (2–1).

Gólszerzők: Olteanu (15.), Astafei (23.), illetve Lázár (17.).
Kiállítva: Bálint (31., Nyárádtő).
Nyárádtő: Bucur – Suslak, Coza, Vomir, Ivan – Piper, Bálint, Trif, Istrate, Olteanu, Astafei. Játszott még: Șugar – Tanian, Vînău, Todoran, Gherasim.
SZFC: Albert – Marucza, Berkeczi, Hadnagy, Simó – Matei, Savin, Lázár – Ilieș, Botorok, Ketesdi. Játszott még: Vlasa – Kovács Sz., Kovács B., Tordai, Gavîrliță, Becze.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!