A Ferencváros 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét szerdán este a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában, így előnyből várhatja a visszavágót. A találkozó egyetlen gólját Marius Corbu szerezte a 65. percben, amikor mintegy 18 méterről pontos lövéssel vette be az ellenfél kapuját.
A 24 éves támadó azonban nemcsak a gólja miatt került a figyelem középpontjába. Aktív játéka, veszélyes megmozdulásai és mezőnymunkája után egyértelműen a mérkőzés legjobbjának választották.
A teljesítményére a román sportsajtó is azonnal reagált. A Fanatik és a ProSport már címében is azt hangsúlyozta, hogy Corbu megérdemelné a román felnőtt válogatott meghívóját, míg a Digi Sport és több más szakportál arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadó még egyszer sem lépett pályára a felnőtt válogatottban.
A Gazeta Sporturilor visszafogottabban fogalmazott, ugyanakkor szintén kiemelte, hogy Corbu újabb kiváló teljesítménnyel rukkolt elő, és egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni a válogatott keretének kijelölésekor.
A magyar sportsajtó szintén elismerően írt a játékosról. A beszámolók elsősorban arra helyezték a hangsúlyt, hogy az ő találata döntötte el a mérkőzést, így a Ferencváros előnyből várhatja a jövő heti visszavágót.
A közösségi oldalakon is rengeteg dicséretet kapott a támadó: román és magyar szurkolók egyaránt méltatták a teljesítményét, sokan pedig úgy vélik, jelenlegi formája alapján már a címeres mezben is bizonyítási esélyt érdemel.
Marius Corbu a Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedett, majd 2019-ben, mindössze 17 évesen mutatkozott be az FK Csíkszereda felnőtt csapatában. Egy évvel később a Puskás Akadémiához szerződött, majd 2024 nyarán a ciprusi APOEL Nicosiához igazolt, idén január óta pedig a Ferencváros játékosa.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!