Hirdetés

CONIFA Eb: Székelyföld–Abházia

Fotó: Hompoth Dezső

2017. június 10., 17:50

Székelyföld labdarúgócsapata szombat délután hattól Abházia ellen lép pályára az Észak-Cipruson megrendezett CONIFA Európa-bajnokság bronzmérkőzésén, Kiréniában. Ellenfele a másik ágon Padániától szenvedett – büntetőrúgások után – vereséget az elődöntőben. Éremért játszanak a fiúk.

2017. június 10., 17:50

90+6. perc: Vége a mérkőzésnek. Székelyföld 3–1-re győzött, és így harmadik helyen végzett a CONIFA Európa-bajnokságon! Az érmeket a 20.30-kor kezdődő Észak-Ciprus–Padánia mérkőzés után veszik át. 
90+5. perc:
Rózsa szabálytalankodik a félpályánál, az abházok nem tudnak mit kezdeni a labdával. Kornilov rúgja mellbe Bajkót, sárga lap. 3–1
90+3. perc:
Egymás után két abház szöglet, az elsőt Vízi menti, a másodikat Szakáli kiöklözi. 3–1
90+2. perc:
Székely szöglet, Györgyi ível, Bajkó fejel, kb. három méterről fölé! Györgyi állítja meg ellenfelét, sárga lapot kap. 3–1
90. perc:
Hat perc hosszabbítás lesz. 3–1
90. perc:
Abház ellentámadást állít meg az utolsó pillanatban Csizmadia. 3–1
87. perc:
Áll a játék. Befut egy kutya a pályára, és ki szelídíti meg? Hát Székelyföld kapusa, Szakáli Botond, aki civilként állatorvosként dolgozik. A rendfenntartók nem tudják egyelőre eltávolítani a kutyát, ismét befut a pályára. És természetesen megint áll a játék. 3–1
85. perc:
Csizmadia ment becsúszva hatalmasat. Székelyföld labdatartásra rendezkedik be, az abházok nagyon kitámadnak, rendre gondot okoznak emberhátrányban is. 3–1
83. perc:
Csüröst rúgják meg, ápolásra szorul. 3–1
81. perc:
Györgyi kap labdát, ezúttal a jobb oldalon, kicselezi védőjét, majd az oldalhálóba lő. 3–1

•  Fotó: Hompoth Dezső Galéria

Fotó: Hompoth Dezső

Hirdetés

80. perc: Györgyi lépne meg, Zsana másképp gondolja, lehúzza, sárga lap. 3–1
76. perc:
Csürös ad nagy labdát Györgyinek, akinek ballábas lövése elkerüli a kaput. Nagy helyzet maradt ki. 3–1
75. perc: 
Kogonia játssza el a nagyhalált Rózsa mellett, nem eszi meg a bíró. Utolsó székely csere, Csíki Dénes váltja Szőcs Lászlót. 3–1
73. perc:
Kvekveszkiri cselez a bal oldalon, lövése a bal alsó sarok mellé megy. 3–1
71. perc:
Tíz emberrel is nagyon nyom Abházia, Csizmadiának és Rózsának kell többször is felszabadítania. 3–1
69. perc:
Abház szöglet, székely ellentámadás, Györgyi fut el, de nem tudja beadni jól, a kapus összeszedi. Vízi rúgja el a labdát a sípszót követően, sárga lap neki is. 3–1
67. perc:
Újabb csere Székelyföldnél, Györgyi Arthur Mánya Szabolcsot váltja. 3–1
65. perc: Bajkóra csúszik rá csúnyán Logua, ebből kisebb kakaskodás alakul ki, második sárga lappal kiállítják az abházt. Bajkó sárga lapot kapott. 3–1
63. perc:
Az abházok hosszú indításokkal próbálkoznak, egyelőre eredménytelenül. Csere Székelyföldnél, Ilyés Róbert helyett Benkő Norbert a pályán. 3–1
60. perc:
Újabb szabálytalanságot fúj be a török játékvezető, ezúttal már 22 méterről, Szőcs Loránd volt szerinte szabálytalan. A sorfalba lövik. 3–1
58. perc:
Középen vezetett abház támadást állít meg szabálytalansággal Ilyés, sárga lap. Nagyjából 27 méterről végzik el, Logua kapura lő, Szakálinak nem okoz gondot. 3–1

•  Fotó: Hompoth Dezső Galéria

Fotó: Hompoth Dezső

56. perc: Bajkó után rúg Semenov, szabadrúgás bő harminc méterről. Előtte kettős csere, Csiszer Balázst Vízi Tamás váltja. Khagba Taras jön be Shoniya helyett. A szabadrúgást Csizmadia lövi rá, kevéssel fölé. 3–1
52. perc:
Nagyon nyom Abházia, a székely legények nem tudják megtartani a labdát. Abház szabadrúgás a bal szélről, nagyjából 25 méterről, szurkolóik gólt kérnek, a lövés megpattan a sorfalon, épp jó az egyik abháznak, aki jó helyzetből föléfejeli. 3–1
48. perc:
Ilyés lő kapura, beleérnek, szöglet. A pontrúgás nem sikerül, az ellentámadást Csiszer csak sárga lap árán tudja megállítani. A szabadrúgást csúnyán fölérúgják. 3–1
47. perc:
Mánya harcol Logua Shabattal, aki rávetődik a labdára, mint egy kapus. Szabadrúgás, Szőcs beadását kifejelik. 3–1
46. perc:
Megkezdődött a második játékrész. Csere Abháziánál, Logua Levan helyébe Daur Kvekveksziri érkezik. 3–1

A bronzmérkőzést az a csapat fogja nyerni, amelyik jobban kihasználja a helyzeteit, ebben pedig jobban áll Székelyföld, hiszen 3–1-re vezet a CONIFA-világbajnok Abházia ellen.

45+2. perc: Kogonia beadását Shonija fejeli Szakáli kezei közé. Székely szabadrúgás, Csizmadia adja be, távolról rálövi, mellé. Ezzel véget ért az első félidő. 3–1
45. perc:
Két perc hosszabbítás lesz. 3–1
42. perc:
Csürös húzza vissza ellenfelét, sárga lap. Közben megérkeztek az Ellan Vannin elleni mérkőzést is megtekintő székely szurkolók. Ilyés ellen szabálytalankodnak, ápolás miatt áll a játék. 3–1
41. perc: És ismét közel a negyedik! Székely ellentámadás végén a gólvonalról tisztázzák Bajkó lövését az abházok! 3–1
39. perc:
Ellentámadás, Szőcs tálal ismét Bajkó elé, ám ezúttal utolérik a védők, és az utolsó pillanatban tisztáznak. 3–1
36. perc: Szőcs László kap labdát középen, kicselez egy védőt, majd Bajkó elé tálal, aki ugyancsak kicselez egy védőt, aztán a bal alsóba lő! 3–1
35. perc:
Jól játszik az ellenfél, lendületben hozza ki a labdákat, ami rendre nehéz feladat elé állítja a székely védelmet. Csiszertől pattan el a labda, Kogonia kapásből a bal fölső mellé lő. 2–1
33. perc:
Halmozódnak az abház helyzetek, ezúttal Shonija lő alig mellé. Kapuscsere az ellenfélnél, Kacuba helyett Eshba Timur a pályán. 2–1
31. perc:
Eltolódik a székely védelem, a labda a bal szélen Shonija elé pattan, aki nagy helyzetből csúnyán mellé lő. 2–1
29. perc:
Beszorítják Székelyföldet. Abház szöglet, ismét Logua lő, ezúttal is blokk. A kipattanót összeszedik, Kogonia lő, a jobb alsó mellé! Nagy helyzet maradt ki. 2–1
26. perc:
Gyorsan jön a válasz az ellenféltől, Logua kap középen labdát, le tud fordulni, lövését Rózsa blokkolja. 2–1

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

24. perc: Rosszul vesz át egy labdát az ellenfél a középpályán, a labda Csüröshöz pattan, tökéletesen ugratja ki Szőcs Lászlót, aki a kifutó kapus felett lágyan a hálóba emel. 2–1
21. perc:
Főleg a jobb szélen játszanak veszélyesen az abháziaiak. Bajkót lépik le a középpályán, ápolásra szorul, tudja folytatni. 1–1
17. perc:
A két gólt követően eseménytelenül zajlik a játék. Sok a taktikai szabálytalanság és a les. 1–1
Különben nagyon alacsony az érdeklődés a hazaiak részéről, nagyjából ötven ember a lelátókon. Abháziának van egy nagyon hangos, húszfős szurkolócsoportja. A mérkőzést a helyszínről követi a CONIFA csúcsvezetése is.
9. perc: Sokat nem kellett várni az egyenlítésre, Szőcs László csavart be egy szabadrúgást, Csürös Attila érkezett a hosszún, és a bal alsóba bólintott. 1–1

Abházia a regnáló világbajnok, az Eb-n a csoportkörben 2–1-re verte Dél-Oszétiát, 2–2-es döntetlent játszott Kárpátaljával, míg a házigazda Észak-Ciprussal 0–0-t, ami mindkét csapat továbbjutását jelentette, Kárpátalja kárára. Az elődöntőben Padániával 0–0-s döntetlent követően a büntetőrúgásokban 6–5-re alulmaradt.
4. perc: Óriási a hőség, a pályán – amit szinte teljesen süt a nap – legalább 35 Celsius-fok van. Abház támadás végén nem sikerül felszabadítani, a labda Kogoniához kerül, aki 8 méterről kilövi a bal alsó sarkot. 0–1
3. perc:
Kortana próbálkozik távolról, a jobb alsót célozta meg, de mellélőtt. 0–0
1. perc
: Abházia kezdte a mérkőzést. 0–0

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

A székely himnuszt jól lejátszották, az abházzal meggyűlt a szervezők baja: a laptop hangszórójához kellett tegyék a mikrofont, hogy hallani lehessen a himnuszt. Apróbb technikai hibával küzdöttünk, ami úgy tűnik, megoldódott.

Kezdőcsapatok

Székelyföld: Szakáli Botond – Csiszer Balázs, Rózsa Árpád, Csizmadia Csaba, Székely Ervin, Szőcs László, Szőcs Loránd, Ilyés Róbert, Csürös Attila, Mánya Szabolcs, Bajkó Barna.

Abházia: Kaluba Inal – Zsana Gerogij, Khagba Anri, Logua Levan, Kornilov Lev, Khugaev Alan, Semenov Anatolij, Lofva Shabat, Shoniya Ruslan, Kogonia Lasha, Kortana Dimitrij.

Székelyföld a B csoport első fordulójában 1–0-ra kikapott Felvidéktől, majd 1–1-es döntetlent játszott Padániával. Az utolsó fordulóban 4–2-re legyőzte Ellan Vannint, így bejutott az elődöntőbe. A péntek esti mérkőzésen viszont 2–1-re alulmaradt a házigazda Észak-Ciprus csapatával szemben, így jutott Székelyföld válogatottjának a kisdöntő.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

`
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Rangadót nyert az UTA, egy félidő alatt négyet vágott az FCSB (videóval)

Hazai sikerekkel zárult a Szuperliga alsóházi rájátszásának szombati játéknapja: az Aradi UTA megnyerte a rangadót, az FCSB pedig kiütéssel tartotta a lépést az éllovassal.

Hamarosan dönt a szakszövetség, közel Hagi kinevezése

Elhalasztották a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának ülését, amelyen az új szövetségi kapitány személyéről döntenek.

Sokat érő három pont, már a Voluntari elleni kulcsmeccsre összpontosít a Sepsi OSK

Fordulás után döntötte el a szombati mérkőzést a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen, és visszaállította ötpontos előnyét a labdarúgó 2. Liga play-offjában. A játékosok elégedettek az eredménnyel, már a szerdai, Voluntari elleni találkozóra készülnek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

A gyenge sorozat után távozott a Farul edzője

Távozik a Konstancai Farul kispadjáról Ianis Zicu, miután csapata 1–0-ra kikapott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában.

Győzelmi kényszerben a Sepsi OSK, kritikus meccs jön a Steaua ellen

Újabb kulcsfontosságú mérkőzés vár a Sepsi OSK-ra, amely szombaton a Bukaresti Steauát fogadja. A háromszékiek előnye két pontra olvadt az FC Voluntari előtt, ugyanakkor győzelem esetén karnyújtásnyira kerülhetnek az éllovas Corvinulhoz.

A sok ziccer ellenére sem tudott nyerni a KSE, összeomlott a második félidőre az OSK II.

Első pontját szerezte a felsőházi rájátszásban a gól nélküli döntetlent elérő Kézdivásárhelyi SE, míg a remekül kezdő Sepsi OSK II. gyengébb második félidei teljesítményének köszönhetően vereséget szenvedett a labdarúgó 3. Liga play-offjában.

Drámai végjáték Vaslui-ban, a hosszabbításban mentett pontot az SZFC

Idén harmadszorra csapott össze a Székelyudvarhelyi FC és a CSM Vaslui a labdarúgó 3. Ligában, és pénteken délután sem bírtak egymással, ezúttal is döntetlennel ért véget a két csapat megmérettetése. A VSK Gyergyó zsinórban ötödik sikerét aratta.

Nyomás alá került a Sepsi OSK: az éllovassal is elbánt az FC Voluntari

Két mérkőzést rendeztek péntek délután a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. A Sepsi OSK szempontjából vegyes eredmények születtek: az őt üldöző FC Voluntari ismét győzni tudott, ugyanakkor éppen az éllovas Corvinullal szemben.

Ott lesz a focivébén, talán mérkőzést is bíznak Kovács Istvánra

A FIFA döntése értelmében bekerült a 2026-os világbajnokság játékvezetői keretébe Kovács István. Az előző tornán csak tartalék szerepkört kapott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!