Hirdetés

Ciprusi klubhoz tartozik, sosem járt az országban a CFR védője

Cristian Manea ismét a Kolozsvári CFR-nél játszik kölcsönben
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907

2020. április 09., 15:45

A Kolozsvári CFR-nél kölcsönben szereplő hátvéd, Cristian Manea 2015-ben igazolt a ciprusi Apollon Limasszolhoz, de azóta nemhogy nem játszott a csapatban, még az országban sem járt.

2020. április 09., 15:45

Öt évvel ezelőtt a ciprusi klub két és fél millió eurót fizetett az FC Viitorulnak Manea szerződtetéséért, de egyszer sem küldte pályára a román ifjúsági válogatott jobbhátvédjét. Miután 2015 nyarán leigazolta, az Apollon egy hónappal később már kölcsönadta a belga Mouscronnak Maneát, aki az utóbbi években a Kolozsvári CFR-nél alapember lett, és hozzájárult az együttes két bajnoki címének megszerzéséhez.

„Soha nem voltam Cipruson”

– jelentette ki a 22 éves Manea a Prosport portálnak adott interjújában.

Kiemelte, ennek ellenére nem bánja, hogy öt éve aláírt a ciprusiakkal, mivel akkoriban az volt az egyetlen ajánlata, és nagyon nagy volt a fizetéskülönbség az Apollon és a Viitorul között.

Hirdetés

Azért viszont csalódott volt, hogy a tavaly nyáron – amikor a román ifjúsági, U21-es válogatottal az elődöntőig jutott az Európa-bajnokságon, és a torna ideális csapatába is bekerült –

nem sikerült eligazolnia egy tehetősebb gárdához.

Mint mondta, Spanyolországból és Olaszországból is voltak ajánlatai, de az együttesek nem egyeztek meg a ciprusi klubjával, amely mindig több pénzt kért érte.

Manea az 1. Liga tavaszi szezonjára – ugyancsak kölcsönben – visszatért Kolozsvárra, miután az ősszel néhány mérkőzésen a rivális FCSB-nél játszott. Elmondása szerint, miután nem sikerült külföldre szerződnie,

hiába akart visszajönni ismét a CFR-hez, a ciprusi klubvezetők ezt nem engedték, így nem volt más választása, mint a bukarestiekhez csatlakozni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!