A koronavírus-járvány miatt a 2020-ról 2021-re halasztott foci-Eb-nek a tervek szerint 12 európai város ad otthont. A vírus eltérő szintje és az egyes országokban alkalmazott különböző korlátozások miatt még nem tudni, hogy a torna júniusi rajtja idején mind a 12 városban lehetnek-e majd a szurkolók a stadionokba.
Jelenleg Európa-szerte zárt kapuk mögött rendezik a futballmérkőzésket. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin szerint több vésztervvel is készülnek a sporteseményre, de azt kizártnak tartja, hogy akár egyetlen mérkőzést is üres stadionokban játsszanak le a résztvevő csapatok.
– mondta Ceferin.
Sajtóinformációk szerint a vendéglátó városoknak április 7-ig kell benyújtaniuk egy tervezetet azzal kapcsolatban, hogy mennyi szurkolót lesznek képesek beengedni saját stadionjukba.
A foci-Eb 2021. június 11. és július 11. között zajlik majd, és a bukaresti Nemzeti Aréna is az egyike a 12 helyszínnek.
Az első olyan mérkőzés, amelyen tesztelték volna azt, hogy nézők lehessenek a lelátón Bukarestben, az a román–német vb-selejtező lett volna, melyet március végén rendeznek. Csakhogy, a román hatóságok ezt nem engedték meg a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF).
Ennek tudatában nagyon kérdéses, hogy Răzvan Burleanu, a FRF elnöke végül milyen jelentést küld el az UEFA-nak, vagyis, a Nemzeti Aréna befogadóképességének legalább felére leülhetnek-e sportszeretők az Eb idején.
– tette hozzá az UEFA elnöke.
Ezek a sorok pedig nem sok jót sejtenek...
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!