Hirdetés

Budapestiek játszották a döntőt az erdélyi diákkupán

Izgalmas meccseket láthattak a nézők. Több mérkőzés is büntetőpárbajban dőlt el
Fotó: Veres Nándor

2018. december 17., 12:47

Huszonkilencedik alkalommal rendezték meg Székelyudvarhelyen az Erdélyi Labdarúgó Diákkupát. A hétvégi sportesemény két budapesti együttes összecsapásával zárult, és végül az ELTE BEAC vihette haza a vándortrófeát.

2018. december 17., 12:47

Két napon keresztül, szombaton és vasárnap rúgták a labdát a városi sportcsarnokban. A kupáért húsz csapat küzdött, melyeket négy csoportba soroltak. Innen az első két helyen végzett jutott be az egyenes kieséses szakaszba.

Bár korábban csak erdélyi csapatoknak írták ki a tornát, kinőtte magát, és Kárpát-medencei együtteseket is bevontak. Négy évvel ezelőtt a budapesti ELTE-BEAC, azaz az Eötvös Loránd Tudományegyetem–Budapesti Egyetemi Atlétikai Club csapata újoncként el is hódította a trófeát.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Ezúttal mindössze a csoportmeccsek alatt szenvedett el egy vereséget, 2–1-re kikapott a címvédő Young Boystól (Csíkszereda), utána viszont sorra nyerte mérkőzéseit. Igaz, nem volt könnyű dolga, hiszen az egyenes kieséses szakaszban három találkozót is büntetőpárbajjal tudott le.

A nyolcaddöntőben megszenvedett a Kolozsvári Góbékkal, de végül hatméteres rúgásokkal győzött, majd a negyeddöntőben megverte a Kamikazét, az elődöntőben pedig az InterGóbékat ismét büntetőkkel ejtette ki. A finálét városi vetélytársával vívhatta.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Az Óbudai Egyetem veretlenül jutott el a döntőig, a csoportmeccsek alatt két döntetlent ért el: a Kamikazéval 2–2-es, az N.N.E.H.-val pedig 1–1-es eredményt.

Kemény, szoros csatát hozott az utolsó meccs is. A rendes játékidő lejártakor 1–1 volt az állás, így itt is jöhetett a büntetőpárbaj. Ezt az ELTE-BEAC nyerte, így 2014 után ismét magasba emelhette a trófeát.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

„Színvonalas volt a torna, szoros meccsekkel. Két erős budapesti csapat érkezett, és ők játszották a döntőt is. Történtek meglepetések, főleg a nyolcaddöntőben, ahol erősebbnek vélt együttesek estek ki.

Sok mérkőzés büntetőkkel dőlt el, így a végén majdnem egyórás csúszással fejeződött be a rendezvény. 

Miután a mostanit kiértékeljük, elkezdjük szervezni a jövő évi, 30. ELDK-t. A helyszín és az időpont valószínűleg nem változik, viszont megpróbáljuk kijavítani a mostani hibákat. Többen is panaszkodtak a játékvezetésre, jövőre azon is javítani szeretnénk” – közölte a torna után Simó Magor, az esemény főszervezője.

29. Erdélyi Labdarúgó Diákkupa, egyenes kieséses szakasz

Nyolcaddöntők:
Óbudai Egyetem–KómaSzutra 5–0
ELTE-BEAC–Kolozsvári Góbék 0–0 (büntetőkkel 8–7)
Tiffosi 2010–MÜTF 1–2
CsemerPeccs–Korondi U19 1–1 (4–1)
InterGóbék–Orange Buffaloes 4–3
IFI FK–Shörlock 0–1
Young Boys–Kamikaze 0–0 (2–3)
Hargita–Sinter FC 1–0.

Hirdetés

Negyeddöntők:
CsemerPeccs–InterGóbék 0–0 (3–4)
MÜTF–Shörlock 0–4
ELTE-BEAC–Kamikaze 2–1
Óbudai Egyetem–Hargita 3–0.

Elődöntők:
ELTE-BEAC–InterGóbék 2–2 (6–4)
Óbudai Egyetem–Shörlock 3–0

Kisdöntő:
InterGóbék–Shörlock 3–0.

Döntő:
ELTE-BEAC–Óbudai Egyetem 1–1 (5–4).

Különdíjak

Legígéretesebb játékos: Boga Richárd-Bence (IFI FK)
Legtechnikásabb játékos: Jakab Tamás (InterGóbék)
Legjobb játékos: Szini László (ELTE-BEAC)
Legjobb kapus: Bíró Bertalan (Hargita)
Legjobb hátvéd: Pápai Dániel (Óbudai Egyetem)
Gólkirály: Lakatos Tamás (Óbudai Egyetem)
Legszebb gól: Dunai András (ELTE-BEAC)
Az éjszaka bajnokcsapata: Árnyék FC
Fair play-díj: N.N.E.H.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!