Az első percekben a zöld-fehérek csak keresték a labdát, miközben az azeriek sorra vezették veszélyesebbnél veszélyesebb akcióikat. Egyszer még a legnagyobb helyzetet is túljátszották, de Zoubir a hetedik percben már nem hibázott. A kapott gól felébresztette a Ferencvárost, Mahammadalijev bravúrja azonban megakadályozta a gyors egyenlítést. Bár hátrányban már fölényben játszott az FTC, egy gyorsan végigfutó vendégkontra és Dibusz nagy védése jelezte, hogy egyúttal óvatosnak is kell maradnia, mert a rivális néhány húzásból helyzetet tud kialakítani.
A játékrész második felében is maradt az élvezetes támadófutball, ferencvárosi részről Traoré és Nguen is kihagyott egy-egy helyzetet, de Dibusznak is újabb bravúrt kellett bemutatnia, mivel Wadji rendre őrületbe kergette cseleivel a hazai védőket.
A szünet előtti utolsó percekben a magyar csapat nagy nyomást gyakorolt az azeri kapura, de nem járt sikerrel, sőt a legvégén Dibusz két hatalmas bravúrral mentette meg együttesét a góltól.
A folytatásban is sokat bizonytalankodott az FTC hátsó alakzata, ugyanis eladott labdákkal hozta magát nehéz helyzetbe. Szűk tíz perc után megduplázta előnyét a Qarabag. A játék lüktető maradt, a Ferencváros valamelyest többet támadott, de veszélyesebb a remekül kontrázó azeri gárda volt, amit Wadji keresztlécen csattanó fejese is jelzett.
A hazaiak görcsösen próbálkoztak, de igazán nem tudtak olyan komoly lehetőségeket kialakítani, mint az első félidőben, így esélyük sem volt a kétgólos hátrány ledolgozására,
sőt a nagyszerű formában futballozó Wadji a második találatával bő tíz perccel a vége előtt eldöntötte a továbbjutás kérdését.
A hajrában a zöld-fehéreknek legalább a becsületgól összejött, nem is érdemtelenül, de erejükből többre már nem futotta.
Kudarcával a Ferencváros átkerült az Európa-liga selejtezőjének utolsó körébe, ahol az ír Shamrock Rovers és az északmacedón Skupi párharcának győztese lesz az ellenfele. Az első mérkőzést jövő csütörtökön a Groupama Arénában rendezik. A párharc továbbjutója a második számú kupasorozat, míg a vesztese a Konferencia-liga csoportkörében folytathatja szereplését.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!