A hercegségi csapat mérkőzéseire a legritkább esetben telik meg a II. Lajos Stadion, múlt hétvégén az Olympique Lyon ellen 2–1-re megnyert rangadón félház sem volt a 18 ezer nézőt befogadó létesítményben, így nem volt meglepetés, hogy a Ferencváros elleni összecsapásra is csak néhány ezer hazai szurkoló volt kíváncsi. A hangulatteremtés így a ferencvárosi drukkerekre maradt, és nem is lehetett rájuk panasz, az első perctől kezdve hangosan buzdították kedvenceiket.
Az első negyedórában a magyar bajnok futballozott fölényben, a Ligue 1 előző idényének harmadik helyezettje tompa volt. Az első veszélyes helyzetre 20 percet kellett várni, ekkor Tokmac Nguen lépett ki ziccerben egy hosszú indítással és passzolt higgadtan a jobb alsóba, de ahogyan az szabad szemmel is gyanúsnak tűnt, a VAR igazolta a lest.
A 32. percben a végig rendkívül agilis Adama Traoré eresztett el a bombát messziről, a kiváló lövést Alexander Nübel, a hazaiak német kapusa tornázta ki. Két perc múlva Mats Knoester hajmeresztő hibáját kis híján gólra váltotta a Monaco, de Dibusz Dénes hárítani tudott. A 40. percben a Monaco kapusa Aissa Laiduoni szabadrúgásánál is nagyot védett.
Philippe Clement, a Monaco vezetőedzője a szünetben kettős cserével próbálta feltüzelni csapatát, és mindössze 14 másodpercet kellett várnia tanítványai első veszélyes akciójára. A hazaiak ezt követően nagy fölénybe kerültek, Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros mestere nem kevesebb mint negyed óra elteltével reagált is, és megerősítette a középpályát.
A 74. percben Sammy Mmaee majdnem gólt rúgatott az ellenféllel, de óriási hibáját Dibusz kijavította, a kapu mögött álló Fradi-tábor pedig teljes joggal éltetni kezdte a válogatott hálóőrt.
A 80. percben a Ferencváros gyakorlatilag első komoly helyzetét gólra váltotta, Vécsei Bálint kapáslövése után a labda egy hazai védőn megpattanva vánszorgott át a gólvonalon. Innentől kezdve tartani kellett az eredményt, és végül ez magabiztosan sikerült is.
A Ferencváros a harmadik fordulóban, október 6-án a szerb bajnok Crvena zvezda otthonában lép pályára.
| 2022. 09. 15. 19:45 | Monaco Monaco | Ferencvárosi TC FTC | 0-1 |
| 2022. 09. 15. 19:45 | Trabzonspor Trabzonspor | Crvena zvezda Crvena zvezda | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC FTC | 2 | 2 | 0 | 0 | 4-2 | 6 |
2 | Trabzonspor Trabzonspor | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-4 | 3 |
3 | Monaco Monaco | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 3 |
4 | Crvena zvezda Crvena zvezda | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-3 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!