A szombat kora délutáni FC Botoșani–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK megmérettetésen nagy meglepetésre a házigazda focizott veszélyesebben, az első játékrészben záporoztak a helyzetek, azonban Gyenge rendre a helyén volt és vagy hárítani tudott, vagy remekül lépett ki kapujából és lehúzta az érkező beadást.
A mérkőzésen összesen négy védést mutatott be, amiből hármat a hazai játékosok a 16-oson belülről lőttek el, valamint volt három tisztázása is, két lehúzott labda mellett.
A mezőnyjátékosok nem remekeltek, azonban Gyenge Szilárd életben tartotta a csapat győzelmi esélyeit és mint kiderült, egy pontot mentett együttesének. Ennek köszönhetően az LPF beválasztotta a forduló ideális csapatába is, ahol egyedüliként képviseli a háromszéki gárdát.
Ez az első alkalom, hogy a fiatal kapus helyet kapott a legjobbak között.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!