Teljesítette bajnoki célkitűzését az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperligában, ahol bronzérmes lett a Konstancai Farul és a Kolozsvári U mögött. A kupadöntőben a rendes játékidőben 1–1 volt az állás a Kolozsvár ellen, a 2x15 perces hosszabbításban két csíki játékost is kiállítottak (mindkét esetben a második sárga lapért), a kolozsváriak pedig 3–1-re nyerték a finálét. Böröcz Bettina az FK Csíkszereda kapusa nyilatkozott.
– Furcsa szezonon van túl, sérülés miatt hosszú ideig be sem mutatkozhatott, aztán a szezon vége felé egyre több lehetőséget kapott. Hogy élte át ezt a fél évet, amelyben már kapuba is állhatott?
– Egy komoly sérülés, keresztszalag-szakadás után tértem vissza. Szerencsére volt egy nagyon jó felkészülésem, aztán amikor esély adódott, igyekeztem a legjobban teljesíteni annak érdekében, hogy bekerüljek a kapuba. Nyilván nagyon jó érzés volt hiszen nyolc hónapot töltöttem rehabilitációban. Nagyon vártam, hogy újra be tudjak állni a kapuba.
– És milyen volt újra a pályán lenni?
– Jó érzés volt, nagyon jó érzés. Nyilván vissza kell szokni, hirtelen még nem jönnek olyan gyorsan a döntések mint a sérülés előtt jöttek. Fel kell venni újra a ritmust, meg kell megint szokni.
– A sérülése most már a múlté. Teljes értékű munkát végezhet?
– Úgy érzem, hogy a sérülés száz százalékosan a múlté. Egyáltalán nem féltem a lábam, szóval innen már csak előre.
– A kupadöntőben kezdő volt, remek védéseket mutatott be. Milyen volt a finálé, és mennyire csalódott az ezüstérem miatt?
– Csalódottság nyilván van, hiszen a cél a kupagyőzelem volt, de úgy érzem, hogy jól álltuk a sarat a lányokkal. Sikerült az elején megakadályozni a kolozsváriakat, helyzeteket dolgoztunk ki. Az más kérdés, hogy sajnos nem sikerült kihasználni azokat. Úgy érzem, hogy hajtottunk, küzdöttünk egymásért. Jövőre remélem sikeresebbek leszünk.
– Mi következik?
– Egy kis nyaralás, egy kis pihenés, aztán edzés és felkészülés.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!