Hirdetés

„Öregnek” nevezték őket, erődemonstrációt tartottak

Jogos a felhőtlen öröm, a hazai labdarúgás legjobbjai maradtak a Kolozsvári CFR játékosai
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

2021. május 19., 13:21

A Kolozsvári CFR zsinórban a negyedik, összességében a hetedik bajnoki címét nyerte meg a labdarúgó 1. Ligában. Az FC Botoșani elleni kedd esti győztes mérkőzés után az ünneplés közepette nyilatkoztak az együttes meghatározó játékosai, valamint Edward Iordănescu vezetőedző, aki egyelőre nem tudja biztosan, hogy marad vagy nem a klubnál.

2021. május 19., 13:21

Az újabb bajnoki címmel a kolozsvári klub a legeredményesebb vidéki egyesületté vált a hazai élvonalbeli bajnokságban. A mostani sikert megelőzően a CFR 2008-ban, 2010-ben, 2012-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban hódította el a trófeát, hetedik elsőségével megelőzte az Aradi UTA-t és a Temesvári Kinizsit, így az örökrangsorban csak három fővárosi klub, a 26-szoros bajnok Steaua, a Dinamo (18) és a Venus (8) van előtte.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Ezért a pillanatért jöttem Kolozsvárra, az elejétől hittem abban, hogy megnyerjük a bajnokságot, habár nem volt könnyű a feladatunk.

Nagy kihívás volt mindannyiunk számára, hiszen hátrányban vettem át a csapatot, de sikerült felzárkóznunk, majd megszereztük az első helyet, és immár egy fordulóval a vége előtt matematikailag bajnokok vagyunk”

– nyilatkozta a botoșani-i mérkőzés után a csapatot idén bajnoki győzelemre vezető Edward Iordănescu.

A CFR vezetőedzője kihangsúlyozta, hogy két időszakban összesen nyolc hónapig vezette a klubot,

ezalatt három trófeát szerzett, az előző, nagyon rövid mandátuma alatt 2018-ban Szuperkupát, idén egy újabb Szuperkupát és a bajnoki címet.

„Egyedi pillanatok ezek, nagy öröm a klub minden tagja, a szurkolóink és a város számára. Ezt a győzelmet a családomnak ajánlom, akik mindenben támogattak, valamint köszönöm Istennek, hogy mindig mellettünk volt”.

•  Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR Galéria

Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

Edward Iordănescu közölte, amikor december elején elvállalta a CFR irányítását, sokan kritizálták, hogy nem tudja mi vár rá, a csapat már kimerült és az út végéhez ért, de a keret tagjai bebizonyították, hogy értékes játékosok, és sikerült teljesíteni a célkitűzésüket. Hozzátette, elődjének, Dan Petrescunak is nagy érdeme van az újabb bajnoki cím megszerzésében.

A szakvezető kijelentette, június végéig érvényes a szerződése a CFR-rel, de egyelőre nem akar ezzel foglalkozni, sokkal inkább élvezni szeretné a pillanatot és a szeretteivel együtt ünnepelni, illetve majd a bajnokság zárófordulójában, az FCSB elleni mérkőzés után tárgyalnak az esetleges folytatást illetően.

Másrészt, a kolozsvári klubot finanszírozó üzletember, Neluțu Varga a Prosport portálnak úgy nyilatkozott, szeretné, ha Edward Iordănescu a csapat élén maradna, és nem esett szó a távozásáról. A klubvezetőnek merész tervei vannak a közeljövőre nézve,

a következő céljuk ugyanis az, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ennek eléréséért pedig növelnék a költségvetésüket.

•  Fotó: Facebook/FC Botoșani Galéria

Fotó: Facebook/FC Botoșani

Az FC Botoșani ellen a bajnoki címet jelentő találatban közrejétszó Andrei Burcă hátvéd, valamint Mario Camora szerint

a csapatot ért rossz híresztelések és vádaskodások ellenére erődemonstrációt tartottak ebben a szezonban is,

amelyben sok áldozatot kellett hozniuk, hiszen ismét az Európa Liga csoportkörében játszottak, megnyerték a Szuperkupát és a bajnokságot is, éppen emiatt a csapatkapitány úgy véli, több tiszteletet érdemelnek.

A CFR egyik legmeghatározóbb játékosa, Ciprian Deac elmondta, csak ők tudják, hogy mennyit szenvedtek a szezon során, és úgy gondolja, megérdemelten nyerték meg a bajnokságot. Kijelentette,

a vérükben van, hogy bajnokok legyenek, és habár a csapatot sokan „öregnek” nevezték, ő azonban ezekből a kritikákból is táplálkozott, és bebizonyították, hogy még éhesek a sikerre, és a következő szezonban is ők lesznek az első számú esélyesek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Szabó István: óriási javulást láttunk, de még a változás időszakában vagyunk (videóval)

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda, a döntőben a házigazda DAC büntetőpárbajban bizonyult jobbnak. A mérkőzés után Szabó István vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!