A szövetség elnöke, Răzvan Burleanu korábban azt nyilatkozta, hogy az 1. Liga folytatásáig, azaz január 21-éig, péntekig nyilvánosságra hozzák, hogy ki veszi át a válogatott éléről tavaly novemberben távozott Mirel Rădoi helyét. A határidőig azonban már csak néhány nap maradt hátra, a román labdarúgás vezetői pedig egyelőre senkivel sem tudtak egyezségre jutni.
Sajtóinformációk szerint továbbra is Bölöni László az első számú opció, a marosvásárhelyi származású szakember végleges válaszára azonban még mindig várni kell, a felek sehogysem tudtak megegyezni a szerződés feltételeiben. Az elhúzódó tárgyalások miatt a szövetség már felvette a kapcsolatot Edward Iordănescuval, akivel kedden délután egyeztettek, és szerdán választ várnak tőle, de már Adrian Mutuval is elkezdődtek az előzetes beszélgetések.
A tárgyalások elhúzódásának fő oka a szerződésben foglalt záradék, miszerint a szövetségi kapitányt meneszthetik, amennyiben nem végez legalább a második helyen a válogatottal a Nemzetek Ligájában,
de még ebben az esetben sem lehet biztos abban, hogy folytathatja a munkát a nemzeti együttesnél.
A júniusban és szeptemberben zajló sorozat B divíziójában Románia Finnországgal, Bosznia-Hercegovinával és Montenegróval kétszer találkozik. A tétmérkőzések előtt március végén Görögországgal és Izraellel barátságos meccseket játszanak.
Mihai Stoichiță, az FRF technikai igazgatója a Digi Sport televíziónak elárulta, hogy mind a három szakvezető ugyanazt a szerződést kapta, ugyanazzal a záradékkal.
Ahhoz, hogy kijusson az Európa-bajnokságra, olyan csapatot kell alkotni, amely bizonyít az idei nyolc mérkőzésén” – nyilatkozta Mihai Stoichiță.
Mint mondta, jelenleg egyik edző sem favorit a másikkal szemben, és a folytatásban a szövetség technikai bizottsága dönti el, hogy ki lesz az új szövetségi kapitány, de sok minden függ attól, hogy ki fogadja el az említett záradékot.
Mindössze a mérkőzés elején vezetett, utána viszont végig hátrányban játszott a román férfi kézilabda-válogatott, és hat góllal kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság nyitányán.
Több mint egy hónapja Csíkszeredában játszik a Sportklub decemberi nagy fogása, az 519 NHL-mérkőzéssel rendelkező Nicholas Ritchie. A rutinos támadót beilleszkedésről, a csapatról, a ligáról és a friss eltiltásáról kérdeztük.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!