Az elmúlt hétvégén útjára indult a labda az Udvarhely körzeti focibajnokságban. A téli szünet után az első, a 14. forduló összecsapásait játszották az 5. Ligában.
Az A csoportban rögtön két meglepő eredményt is elkönyvelhettünk. Az elsőt a szombati nyitónapon, amikor az élbolyhoz tartozó Homoródszentpál saját közönsége előtt szenvedett vereséget a sereghajtó Gagytól, akik így fennebb kúsztak a tabellán.
Betfalván még ennél is váratlanabb eredmény született, a csoportot toronymagasan vezető házigazdák hiába irányították, dolgoztak ki több helyzetet, egyszerűen képtelenek voltak feltörni a Nagygalambfalva védelmét, illetve túljárni a remeklő kapusukkal szemben, nem is született gól az első felvonásban.
A második játékrészben még jobban kitámadott a listavezető, ezt pedig kihasználta ellenlábasa, két ízben ellentámadásból betaláltak. A betfalviak egy tizenegyest is kihagytak, csak a szépítésre futotta erejükből.
„A téli szünetben kiengedtünk, fejben már azt hittük, hogy megnyertük a bajnokságot, hiszen kilenc ponttal vezettük a tabellát. Ez a pofon valószínű, hogy jókor jött, összekapják magukat a fiúk, megmutatják, hogy ez csak egy kisiklás volt, nem több” – fogalmazta meg a Betfalva csapatvezetője, Somorai János.
A B csoportban a papírformának megfelelő eredmények születtek, a sóvidéki derbit a Parajd nyerte, míg az élen álló Varság a mindössze 16 éves Szász Kálmán mesternégyesével diadalmaskodott, így ők az egyetlen olyan gárda a mezőnyben, akik még nem szenvedtek vereséget.
Érdekes adat, hogy pár találkozó kivételével az első negyedórában már nagyon sok találat született a tavaszi idény első játéknapján.
Labdarúgó Udvarhely körzeti, 14. forduló
A csoport:
Homoródszentpál–Gagy 3–5 (1–4).
Gólszerzők: Vass László (22.), Egyed Csongor (42., 72.), illetve Bedő Huba (8.), Fodor Attila (9.), Csáka Roland (26., öngól), Bedő László (31.), Péter László (68.).
Oklánd–Felsőboldogfalva 4–2 (3–0).
Gólszerzők: Csiki Miklós (5.), Bencze Richárd (15.), Csomor Attila (33.), Csergő Nándor (67.), illetve László Zalán (51.), Simó Dávid (82.).
Siménfalva–Bögöz 0–1 (0–1).
Gólszerző: Tófalvi Lajos (4.)-
Etéd–Homoródszentpéter 8–2 (2–1).
Gólszerzők: Keresztes István (15.), Kiss Norbert TIhamér (20., 49.), Hijú László (55., 81.), Gagyi Zoltán (62.), Simó Zoltán (72.), Nagy Tamás (90.), illetve Zoltán Csaba (3.), Tamás Norbert (51.).
Kobátfalva–Farcád 2–0 (2–0).
Gólszerzők: Boros Zoltán (1.), Varga Róbert (13.).
Betfalva–Nagygalambfalva 1–3 (0–0).
Gólszerzők: Szilveszter Bence (75.), illetve Magyari Tamás (50.), Szőcs Attila (60., 80.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Betfalva Betfalva | 13 | 11 | 1 | 1 | 48-17 | 34 |
2 | Oklánd Oklánd | 13 | 9 | 1 | 3 | 29-20 | 28 |
3 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 13 | 8 | 0 | 5 | 39-23 | 24 |
4 | Szentábrahám Szentábrahám | 12 | 7 | 2 | 3 | 44-18 | 23 |
5 | Farcád Farcád | 13 | 7 | 2 | 4 | 36-21 | 23 |
6 | Nagygalambfalva Galambfalva | 13 | 7 | 1 | 5 | 20-16 | 22 |
7 | Etéd Etéd | 13 | 6 | 2 | 5 | 36-27 | 20 |
8 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 13 | 6 | 1 | 6 | 23-27 | 19 |
9 | Bögöz Bögöz | 13 | 5 | 1 | 7 | 24-32 | 16 |
10 | Kobátfalva Kobátfalva | 13 | 4 | 2 | 7 | 14-23 | 14 |
11 | Siménfalva Siménfalva | 13 | 2 | 2 | 9 | 15-46 | 8 |
12 | Gagy Gagy | 13 | 2 | 1 | 10 | 17-40 | 7 |
13 | Homoródszentpéter Szentpéter | 13 | 2 | 0 | 11 | 19-54 | 6 |
B csoport:
Zetelaka II.–Kápolnás 4–0 (2–0).
Gólszerzők: Sánduly Zsolt (2.), Sebestyén Attila (6.), Csíki Balázs (57.), Bíró Zalán (87.).
Máréfalva–Malomfalva 2–1 (1–0).
Gólszerzők: Papp Szabolcs (41.), Zoltán Ferenc (90+3.), illetve Tankó Zoltán (80.).
Parajd–Korond 3–0 (0–0).
Gólszerzők: Ungvári Bence (45., 89.), Ráduly Sándor Attila (64.).
Alsósófalva–Varság 0–4 (0–2).
Gólszerző: Szász Kálmán (41., 42., 72., 78.).
Farkaslaka–Bogárfalva 5–1 (3–1).
Gólszerzők: Simó Magor (21., 39.), Balog Arnold (23., 37.), Fancsali Levente (57.).
Zeteváralja–Lövéte 0–3 (játék nélkül, Zeteváralja visszalépett a további küzdelmektől).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Varság Varság | 13 | 10 | 3 | 0 | 44-16 | 33 |
2 | Lövéte Lövéte | 13 | 8 | 4 | 1 | 39-8 | 28 |
3 | Malomfalva Malomfalva | 13 | 9 | 1 | 3 | 43-17 | 28 |
4 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 13 | 8 | 2 | 3 | 56-24 | 26 |
5 | Parajdi SK Parajdi SK | 13 | 7 | 3 | 3 | 37-14 | 24 |
6 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 13 | 7 | 0 | 6 | 24-24 | 21 |
7 | Máréfalva Máréfalva | 13 | 5 | 2 | 6 | 28-33 | 17 |
8 | Zetelaka II. Zeteleka | 12 | 5 | 1 | 6 | 29-27 | 16 |
9 | Kápolnás Kápolnás | 13 | 5 | 1 | 7 | 28-42 | 16 |
10 | Szentlélek Szentlélek | 12 | 4 | 2 | 6 | 23-38 | 14 |
11 | Alsósófalva Alsósófalva | 13 | 3 | 4 | 6 | 18-28 | 13 |
12 | Zeteváralja Zeteváralja | 14 | 0 | 2 | 12 | 18-72 | 2 |
13 | Bogárfalva Bogárfalva | 13 | 0 | 1 | 12 | 15-59 | 1 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!