A magyar bajnok pénteken kétgólos döntetlent játszott az OTP Bank Liga új idényének első fordulójában. A címvédő az élvonalba egy szezon után visszatérő, újonc MTK-val osztozott a pontokon az örökrangadón.
Az egyfelvonásás BL-selejtezős párharcot az FTC Üllői úti otthonában rendezték, de a magyar bajnokikkal ellentétben nézők nem lehettek jelen a szerda esti mérkőzésen.
A svéd bajnokság 2020-as szezonja már a 16. fordulónál tart, a tabellán jelenleg harmadik stockholmiak azonban nem tudták kihasználni, hogy sokkal több tétmeccsel a lábukban érkeztek Budapestre. A mérkőzés nagy részében Szerhij Rebrov labdarúgói irányították a játékot, a skandináv csapat keveset tudott megmutatni tudásából.
Az MTK ellen is betaláló Tokmac Nguen a 33. percben lőtte első gólját.
A Kenyában született norvég támadó ügyesen szerezte vissza a labdát és egy távoli lövéssel igencsak meglepte a svédek kapusát: a labda a jobb alsóban landolt.
A vendégek azonnal egyenlíthettek volna, ám a bal szélen meglógó Augustinsson beadása után Witry csúnyán elhibázta a befejezést.
A Djurgardennek a második félidő elején is volt egy újabb egyenlítési lehetősége, ami szintén kimaradt, majd félórával a vége előtt Nguen eldöntötte a továbbjutást: Boli nagyszerű indítása után könnyedén belőtte ziccerét.
A mérkőzés utolsó részében is a két góllal vezető Fradi hagyta ki a nagyobb helyzeteket, a svédeknek a szépítés sem jött össze.
A magyar bajnok a vártánál simább győzelemmel jutott tovább a második körbe, ahol a Celtic lesz az ellenfele.
A skót alakulat az izlandi KR Reykjavikot 6–0-ra ütötte ki a keddi játéknapon.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.
Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!