Hirdetés

Beválik a jelenlegi rendszer, nem kívánnak változtatni az 1. Liga lebonyolításán

Fotó: Pinti Attila

2022. február 24., 11:48

Az utóbbi időben rendre beszédtéma volt a román sportsajtóban az újabb létszámnövelés az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke azonban véget vetett a találgatásoknak, és megerősítette, hogy marad a tizenhat csapatos lebonyolítási rendszer az 1. Ligában.

2022. február 24., 11:48

A szövetség elnöke közölte, hogy a hazai élvonalbeli bajnokságban a jelenlegi, 2020-ban bevezetett 16 csapatos, alapszakaszt, valamint felső- és alsóházi rájátszást tartalmazó lebonyolítási rendszer a legjobb megoldás. „Bármilyen más rendszer, amelyben csak oda-visszavágók vannak, nagyon sok tét nélküli mérkőzéshez vezet” – mutatott rá sajtótájékoztatóján Răzvan Burleanu. Hozzátette,

azzal, hogy megtartják a mostani lebonyolítást, elkerülik azokat a problémákat, amelyek felvetődhetnek a tisztességes bajnokságot illetően, és semmiképpen sem akarnak visszatérni az „egykori szövetkezeti” időkhöz.

Hirdetés

A Sepsi OSK-nak megfelelő a rendszer

Megkeresésünkre Diószegi László, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK elnöke úgy nyilatkozott, a klub számára megfelelő a jelenlegi lebonyolítás.

A felsőházi és alsóházi rájátszásos rendszer érdekesebb, mert ha egy csapat a ranglista második felében végez az alapszakaszban, de összeszedi magát, akkor nagyot tud javítani a bajnokság végéig.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ha még több csapat lenne, akkor még kevesebb pénz jutna a kluboknak a televíziós közvetítésekből, ez pedig még jobban lefelé húzná a bajnokság színvonalát.”

A klubvezető rámutatott, a 18 csapatos bajnokság ellenben biztosan nem lenne annyira megterhelő a játékosoknak, mert kevesebb mérkőzést játszanának. A bajnokság azonban érdektelenné válna, hiszen a tabella középmezőnyében tanyázó csapatok, amelyek már nagyon sok ponttal le vannak maradva a dobogótól és elhúztak a kiesési zónától, komolyabb tét nélkül játszanának.

Az  1. Ligában a 30 fordulót magába foglaló alapszakasz után az első hat helyezett a felsőházi, a további tíz csapat az alsóházi rájátszásban folytatja, ahol pontjaik megfelezésével kezdik a küzdelmet. A bajnokság győztese a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a második helyezett és a Román Kupa nyertese a Konferencia Ligában indul. A felsőház harmadik helyezettje selejtezőmérkőzést játszik az alsóház két legjobb csapata közötti selejtező továbbjutójával az utolsó európai kupaindulást érő helyért. Az alsóház két utolsó helyezettje kiesik, a hetedik és nyolcadik pedig osztályozót játszik a másodosztály harmadik és negyedik helyen végzett csapata ellen.

Burleanu az egyedüli jelölt

A Román Labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlését április 12-ére tűzték ki, amikor a 2014 óta regnáló elnök, Răzvan Burleanu harmadik mandátumát szerezheti meg.

A 37 éves sportvezetőnek egyelőre nincs kihívója a tisztség betöltésére, és bár a múltban már több élvonalban szereplő klub kísérelte meg a leváltását, az összesen 280 tagot számláló szervezetben továbbra is a többség bizalmát élvezi.

„Szerettem volna, hogy legyen egy kihívom, de még van elegendő idő a jelentkezésre. Amennyiben mégsem lesz senki, azt jelenti, hogy a román labdarúgás egységes. Bár a tevékenységünket többen kritizálták, úgy tűnik, hogy a tagok továbbra is támogatnak” – mondta Răzvan Burleanu.

Az FRF elnöke arról is beszámolt, hogy a szövetség Ifjúsági Ligát tervez a fiatal labdarúgók számára, a bajnokság létrehozásáról jövő hónapban szavazhatnak az illetékesek. A bejelentés alapján az U18-as korosztálynak szánt új torna az U19-es Elit Ligát váltaná, a győztes pedig részt vehetne az ifjúsági csapatok Bajnokok Ligájának számító Youth League-ben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

Valentin Suciu: gondolja csak azt mindenki, hogy kiestünk, mi tesszük a dolgunkat

Kettős emberhátrányban harcolt ki döntetlent az FK Csíkszereda, amelynek vezetőedzője szerint önbizalmat adhat a nehéz körülmények között megszerzett pont. Valentin Suciu vitatta a kiállításokat megelőző ítéletek egy részét, de bizakodva tekint előre.

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

„Senki nem várja jobban, mint én” – Fejér Béla minden erejével a visszatérésre készül

Csontpótlás, újabb keresztszalag-műtét és négy hét kényszerpihenő után megkezdte rehabilitációját Fejér Béla. A Sepsi OSK kapusa a Székely Sportnak beszélt az elhúzódó felépülés hátteréről és a visszatérés reményéről.

Az első három pont nagy lendületet adhat az FK Csíkszeredának

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése nyitja a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 12. fordulóját, Valentin Suciu együttese pénteken a Galaci Oțelul otthonában játszik, ahol újra lehetősége van megtörni a nyeretlenségi sorozatát.

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Már nem bevehetetlen a Sepsi Duna Aréna, közel volt a bravúrhoz az FK Csíkszereda

Pont nélkül zárta a Szuperliga 11. fordulóját a két székelyföldi csapat. A Sepsi OSK elveszítette hazai veretlenségét, az FK Csíkszereda viszont az edzőváltás után bátrabban játszott, és szoros mérkőzésre késztette a címvédőt.

Többet próbálkozott az Argeș, a CFR vitte el a pontokat

Anton Krešić góljával nyert a Kolozsvári CFR az FC Argeș vendégeként a labdarúgó Szuperliga 11. fordulójában. A kincses városiak az U ellen elszenvedett vereség után javítottak, a házigazdák nyeretlenségi sorozata tovább nőtt.

Mutatjuk a Farul védőjének lehetetlen szögből lőtt hatalmas gólját (videóval)

Magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott hazai pályán a Konstancai Farul a Petrolul ellen a Szuperliga 11. fordulójában. Cristian Ganea már az 5. percben egy ritkán látható találattal szerezte meg a vezetést.

Új időpontot kapott a Sepsi OSK hazai meccse, korábban kezd az FK Csíkszereda

Egy nappal a menetrend közzététele után módosították a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójának programját. A Sepsi OSK végül hétfőn fogadja a címvédőt, az FK Csíkszereda pedig a korábban meghirdetettnél hamarabb lép pályára.

A hajráig bírta a bajnok iramát az FK Csíkszereda (videóval)

A címvédő Universitatea Craiova ellen játszotta első tétmérkőzését az FK Csíkszereda Valentin Suciu vezetőedző visszatérése után. A piros-feketék sokáig jól tartották magukat, a vendégek azonban a hajrában szerzett góllal elvitték a pontokat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!