Hirdetés

Bemutatkozik hazai közönség előtt a Székelyudvarhelyi FC

Jó hangulatban készülnek, meg akarják nyerni az első hazai meccsüket
Fotó: Pinti Attila

2022. szeptember 09., 12:45

Három idegenbeli találkozót követően – két bajnoki és egy kupameccs – hazai közönsége előtt is bemutatkozik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga új idényében, szombaton 17 órakor a Barcarozsnyói Olimpic Cetate együttesét fogadja a városi stadionban.

2022. szeptember 09., 12:45

Ismerős lesz az ellenfél, hiszen a Brassó megyeiekkel az előző szezonban öt alkalommal találkoztak az udvarhelyiek. Az alapszakaszban mindkét meccset az SZFC nyerte, míg a felsőházi rájátszásban két sikert aratott, az utolsó – már tét nélküli – találkozót pedig a rozsnyóiak húzták be. Érdekes párharcnak ígérkezik ez Fabian Petrescu kapus számára is, az udvarhelyiekhez a nyáron érkezett hálóőr volt a rozsnyóiak csapatkapitánya az előző szezonban.

„Nehéz mérkőzésünk lesz, egy olyan ellenféllel, amely nem kezdte jól a bajnokságot (eddig egy pontot szerzett – szerk. megj.), emiatt biztosan mindent megtesznek majd a sikerért. Mi jó hangulatban készülünk, meg akarjuk nyerni az első hazai meccsünket.

Zernyesten a második félidőben sikerült húsz perc alatt öt gólt szereznünk, de biztos vagyok benne, hogy a szombati találkozóra is maradtak még találatok a fiúk lábaiban. Várjuk a szurkolóinkat a lelátóra, és velük közösen akarjuk folytatni az elkezdett utunkat”

– mondta megkeresésünkre Gabriel Rădulescu, az SZFC vezetőedzője.

Hirdetés

Az 5-ös csoportban a háromszéki együttesek közül szombaton a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. a CS Păulești-et fogadja, a Kézdivásárhelyi SE pedig a Brassói Kids Tâmpa vendége lesz.

Kemény mérkőzés vár az FK Csíkszereda farmcsapatára az 1-es csoportban, a második helyezett Bucovina Rădăuți együttesét fogadják pénteken 17 órakor az FK-sportparkban. 

A 9-es csoportban a Marosvásárhelyi SE szombaton a Kolozsvári Sănătatea vendégeként játszik, a Nyárádtői Unirea idegenben, míg a Szászrégeni Avântul hazai pályán gyulafehérvári csapatok ellen küzd a pontokért.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 3. forduló:
pénteken 17 órától FK Csíkszereda II.–Bucovina Rădăuți;
szombaton 17 órától Rapid Brodoc–Știința Miroslava, Dante Botoșani–Foresta Suceava, Viitorul Darabani–Ceahlăul Piatra Neamț, Șomuz Fălticeni–Bákói CSM.

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 1-es csoport, alapszakasz

Dante Botoșani:

5-ös csoport, 3. forduló:
szombaton 17 órától CSO Plopeni–Zernyesti Olimpic, Brassói Kids Tâmpa–Kézdivásárhelyi SE, Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.–CS Păulești, CS Blejoi–Brassói SR Municipal, Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate.

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

9-es csoport, 3. forduló:
pénteken 17 órától Szászrégeni Avântul–Gyulafehérvári Universitatea, Kudzsiri Metalurgistul–Vajdahunyadi Corvinul;
szombaton 17 órától Marosújvári CS–Kolozsvári Viitorul, Kolozsvári Sănătatea–Marosvásárhelyi SE, Gyulafehérvári Unirea–Nyárádtői Unirea.

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 9-es csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!