A román bajnoki címvédő Kolozsvári CFR nagyszerű szezont tud a háta mögött a második számú európai kupában, hiszen az Európa Liga egyenes kiesési szakaszának első fordulóját követően búcsúzott a kiírástól, a spanyol Sevilla idegenben szerzett több góllal ejtette ki a fellegváriakat.
A csapat sikeréből oroszlánrészt vállalt Giedrius Arlauskis kapus, aki kiválóan védte a kolozsváriak hálóját a Rennes, a Lazio, a Celtic és a Sevilla ellen is, a whoscored.com pedig beválasztotta a félbeszakadt idény legjobbjai közé.
A whoscored.com statisztikái szerint a 32 éves hálóőr 28 védést mutatott be az Európa Liga idei szezonjában, ez mérkőzésenként 3,5-ös mutatót jelent.
Az EL álomcsapatát a Manchester United dominálja, hárman képviselik a legjobb tizenegyben: Harry Maguire, Bruno Fernandes és Fred.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!