Nagy harcot hozott az Erőss Zsolt Aréna melletti műfüves pályán megrendezett FK Csíkszereda–FCSB negyeddöntő az U15-os női Elit Ligában. A 2x35 perces mérkőzés nagy részében azonban a székelyföldi csapat támadott, de a bukarestiek is kihagytak pár nagy gólhelyzetet. A szögletarány 6:2 volt az FK javára, és ez alátámasztja a hazai alakulat fölényét.
Az első két gólt Annabelle Natsi Nombot lőtte, az elsőt jobbról, a másodikat pedig balról, mindkét alkalommal betört a 16-os területére, majd jól helyezett lövésekkel legyőzte a kiváló kapussal érkező vendégeket. A harmadik gól Cseke Melánia nevéhez fűződik, aki a két védő között előre lőtt labdára csapott le elsőként, majd a kapus mellett a hálóba továbbította a játékszert. Az FK Csíkszereda egymást követően harmadik alkalommal jutott be a legjobb négy közé, de egyszer sem sikerült még érmet szereznie.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!