Hirdetés

Bejelentették, ki ellen kezd 2023-ban a magyar fociválogatott

A sok erős ellenfél után ezúttal egy szolidabbat választottak
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

MTI
2022. november 29., 15:27

Tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy nappal később már Európa-bajnoki selejtezőn bizonyíthat.

MTI
2022. november 29., 15:27

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kedden honlapja arról számolt be, hogy Marco Rossi csapata március 23-án a Puskás Arénában fogadja a világranglistán 109. Észtország csapatát. Az első 2023-as ellenfelük a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában a D divízióban szerepelt, és csoportját megnyerve egy osztállyal feljebb lépett.

Hirdetés

Az idei évben nagyon erős ellenfeleink voltak, amelyek rendre kezdeményeztek ellenünk, így most kifejezetten olyan ellenfelet szerettünk volna, amellyel szemben valószínűleg nekünk kell kezdeményeznünk és feltörni a szervezett, felállt védelmet”

– idézte az MLSZ honlapja Marco Rossi szövetség kapitányt, aki szerint az észtek veszélyesek, amit az is jól mutat, hogy nyáron gól nélküli döntetlent játszottak a magyarokat a legutóbbi két vb-selejtezőn is legyőző Albániával.

A világranglistán jelenleg 36. magyar válogatott az Eb-selejtezők sorsolásán ötcsapatos csoportba került, Szoboszlaiék a kvalifikációs sorozatot négy nappal később a bolgárok ellen kezdik, ugyancsak hazai környezetben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!