Az olasz szakvezető fél évvel ezelőtt, május elején vette át az Universitatea irányítását, és az elmúlt idény végén közel volt a bajnoki cím megszerzéséhez a csapattal. Az új bajnokságot is remekül kezdték, megnyerték az első hét mérkőzésüket, és az élen voltak a tabellán.
Az utolsó két hazai meccsüket viszont egyaránt 1–0-ra elveszítették az Academica Clinceni és a Chindia Târgoviște ellen,
így az FCSB pontszámban utolérte, sőt jobb gólkülönbségével megelőzte őket.
Utóbbi találkozó után Bergodi már kijelentette, hogy lemond az edzői posztról, egyrészt az említett vereségek, másrészt személyes problémák miatt.
A craiovai klub közleménye szerint a következő időszakban a csapatot Corneliu Papură irányítja, aki a harmadik mandátumát kezdi a csapatnál. A fővárosi sportsajtó azonban úgy véli, visszatésére csak átmeneti megoldás, a klub vezetősége ugyanis mihamarabb ki szeretné nevezni Bergodi utódját.
A Gsp.ro portál információi szerint akár
a román válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Mirel Rădoi is leülhet az Universitatea kispadjára,
amennyiben a novemberi három hivatalos mérkőzés lejártával szerződést bont a szövetséggel.
A jelöltlistán szerepel még a jelenleg csapat nélküli Edward Iordănescu és Eugen Neagoe, illetve a Chindiát vezető Emil Săndoi neve is.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!