A román sportsajtó kedden már kész tényként kezelte, hogy a júliusban kezdődő új idénytől Neagoe az Astra Giurgiu csapatát irányítja majd, ennek ellenére szerdán a háromszéki klub közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodni a szakemberrel.
„Újabb két évre szóló, 2020. június 15-ig érvényes szerződést írt alá szerdán délután Eugen Neagoéval a Sepsi OSK. Az újonc csapattal az 1. Liga 9. helyén végző szakember és a klub vezetői kölcsönös bizalmukról biztosították egymást, és közösen kívánnak munkálkodni a Sepsi OSK első ligás helyének megszilárdításán” – áll a klub által kiadott közleményben.
Megkeresésünkre Csinta Samu, az OSK klubigazgatója elmondta, hogy Neagoét az Astra Giurgiu mellett az FC Voluntari is megkörnyékezte, azonban meggyőzőbben hatottak azok az érvek, amelyek maradásra ösztönözték.
„Neagoe most sikeredzőnek számít, így természetes, hogy több ajánlat közül is választhatott. Mi anyagi szempontból nem tudunk versenyezni az Astrával, de egyértelművé tettük, hogy teljes mértékben élvezi a bizalmunkat, és szabad kezet kap a csapat felépítésében és irányításában” – nyilatkozta Csinta Samu.
A klubigazgató azt is elmondta, hogy a szakmai stáb összetétele annyiban fog változni, hogy miután Dumitru Stîngaciu távozik, új kapusedző fog érkezni a csapathoz.
A játékoskeret tekintetében is változások lesznek, hiszen az már biztos, hogy Albert Dalmau, Alejandro Gorrin, Felipe Oliveira, Nick Ross, Benjamin Kuku és Constantin Dima nem folytatják Sepsiszentgyörgyön.
Bokor János sportigazgató szerint helyükre mások érkeznek, azonban a tárgyalások lezárásáig neveket egyelőre még nem kívánt közölni.
Azt azonban megerősítette, hogy Marco Simonovszki már aláírt egy két évre szóló megállapodást, és hogy prioritást élvez Fülöp István játékjogának megszerzése.
Emellett előrehaladott tárgyalásban vannak Jure Obšivač és Ousmanne Viera szerződésének meghosszabbítását illetően.
Neagoe mester június 14-re fújt gyülekezőt, amikor elkezdődik a július végén rajtoló új bajnoki idényre való felkészülés. A piros-fehérek első edzőmérkőzésüket a bajnok Kolozsvári CFR ellen játsszák június 26-án, majd Ausztriába utaznak edzőtáborba, ahol további öt felkészülési mérkőzés vár rájuk.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!