A szombati találkozón a Maros megyei csapat az első félidő elején és a végén is betalált, kevéssel a szünet után pedig már 3–0-ra vezetett, a vendégek a végéig csak szépíteni tudtak.
A meccs folyamán a nyárádtőiek vezetőedzője, Eusebiu Tudor majdnem minden játékosnak lehetőséget adott, a kezdők a 60. percig játszottak, amikor kilenc cserét hajtottak végre.
Köztük volt a csapathoz a héten igazolt finn Onni Jalmari Tiihonen. A 24 éves középpályás már szerepelt Romániában a Viitorul Târgu Jiu, a Temesvári SSU Poli és a Viitorul Dăești színeiben. Kivételt képezett Victor Astafei, akit kisebb sérülés miatt már az első játékrész első felében váltott a farkaslaki Magyari Szilárd, illetve Răzvan Barstan, ő az utolsó húsz percre állt be.
A Nyárádtői Unirea összesen hét barátságos meccset játszott a felkészülési időszakban.
Előbb hazai pályán 13–1-re nyert a Maros megyei 4. Ligában szereplő Mezőpagocsa ellen, majd 3–1-re kikapott idegenben az élvonalbeli FC Hermannstadttól. Ezt követően a felvidéki edzőtáborban alsóbb osztályú szlovák ellenfelekkel találkozott, a Slovan Duslo (Vágsellye) csapatát 3–0-ra, az FC STK 1914 Samorint (Somorja) 4–0-ra és az Inter Bratislavát szintén 4–0-ra múlta. Aztán Magyarországon is pályára lépett, 2–1-re maradt alul a szintén másodosztályú Gyirmót FC Győrrel szemben. Az edzőmérkőzések sorát a Sellenberki SK elleni 3–1-es hazai győzelemmel zárta.
Az újonc nyárádtői együttes augusztus 3-án, szombaton délelőtt 11 órától mutatkozik be a 2. Ligában, amikor a CS Mioveni otthonába látogat.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!