Hirdetés

Bajnoki meccsen javíthat a Sepsi OSK

Az OSK megtörné nyeretlenségét a moldvaiakkal szemben
Fotó: Gábos Albin

2020. december 05., 11:21

A Román Kupában elszenvedett kínos vereség után az 1. Liga pontvadászatában feledtetheti a múlt heti kudarcot a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek a 12. fordulóban hazai pályán fogadják az FC Botoșani együttesét, amelyet eddig még egyszer sem sikerült legyőzniük az élvonalban.

2020. december 05., 11:21

Miután a piros-fehérek időnap előtt búcsúzni kényszerültek a kupasorozattól, a bajnokságban most egy olyan csapattal találkoznak, amely ellen eddig nem sok babér termett a szentgyörgyieknek. Az FC Botoșani együttesével eddig nyolc alkalommal néztek farkasszemet, de mindössze három döntetlent értek el, öt mérkőzésen pedig vesztesen kellett elhagyniuk a pályát.

Ráadásul az OSK minden hazai meccsét elvesztette a moldvaiakkal szemben úgy, hogy még gólt sem sikerült szerezniük.

Hirdetés

Az egymás elleni mérleg tehát a vendégeknek kedvez, de a rangsorban jelenleg elfoglalt helyüket tekintve, a háromszékiek számítanak a találkozó esélyesének. A mérkőzés előtti nyilatkozatában Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője kiemelte, egy vereség után mindig jobban lehet motiválni a játékosokat,

így bízik abban, hogy sikerül megtörni végre az FC Botoșani elleni kudarcsorozatot, és begyűjteni a három pontot.

A szakember azt is elmondta, néhány labdarúgót nélkülözni kényszerül sérülés és eltiltás miatt, de megismételte a korábban többször is hangoztatott véleményét, mely szerint a rendelkezésre álló keret eléggé bő ahhoz, hogy a hiányzókat helyettesíteni tudják.

Nehéz mérkőzésre számítók, főleg olyan körülmények között, hogy kiestünk a Román Kupából, ami mindenkinek bosszúságot okozott.

Most egy fontos bajnoki meccs következik egy olyan ellenfél ellen, amely az idén és a tavalyi idényben is bebizonyította, hogy homogén csapatot alkotnak, az edzőjük pedig mindig képes mozgósítani a játékosait. De úgy gondolom, egy kudarc után mindig könnyebb motíválni a labdarúgókat, mint a győzelmeket követően.

Legalábbis nálunk ez látszik beigazolódni, mert valahányszor vereséget szenvedtünk, a következő mérkőzésen győzni tudtunk. Remélem, a fiúkban tudatosult, hogy adósok vagyunk azzal, hogy feledtessük a legutóbbi kudarcunkat, és a Botoșani ellen a negatív rekord után végre megtörjük a jeget.

Sajnos vannak sérültjeink, eltiltottjaink, olyan játékosok, akik nemrég épültek fel a vírusfertőzésből, de ahogy már korábban is mondtam, olyan keretünk van, amely lehetővé teszi, hogy ennek ellenére bármely ellenféllel felvegyük a harcot” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Fülöp Istvánra hosszú kényszerpihenő vár •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fülöp Istvánra hosszú kényszerpihenő vár
Fotó: Pinti Attila

Gheorghe Popa, a háromszékiek csapatorvosa arról tájékoztatott, hogy a Turris elleni kupameccsen súlyos sérülést szenvedett az OSK egyik meghatározó játékosa, Fülöp István.

A piros-fehérek középpályására keresztszalag-szakadás miatt sebészeti beavatkozás, azt követően pedig hosszú, öt-hat hónapig tartó kihagyás vár.

A szombaton 14.30-kor kezdődő Sepsi OSK–FC Botoșani összecsapást a Marius Avram, Vladimir Urzică, Marius Badea által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!