HIRDETÉS

Bajnokavatás: a Liverpool ismét a csúcson

A bajnoki aranyak 30 év után kerültek újra az Anfieldre
Fotó: Liverpool FC/ Facebook

2020. július 23., 10:07

Már több hete megszerezte a bajnoki címet a Liverpool, szerdán pedig hivatalosan is bajnokká avatták az angol labdarúgás egyik legnevesebb csapatát. Jordan Henderson az első liverpooli csapatkapitány, aki felemelhette a Premier League serlegét.

2020. július 23., 10:07

A 19. alkalommal nyerte meg az angol bajnokságot a Liverpool, és ez óriási boldogság a szurkolóik számára: egy három évtizedes átok tört meg, a vörösök az angliai labdarúgás átszervezése, a Premier League megalakulása óta sosem tudtak az első helyen végezni. Eddig. A kupát szerdán a szezon utolsó hazai meccse után emelhette magasba a csapatkapitány Jordan Henderson.

HIRDETÉS

Akármi lett volna az eredmény a Chelsea elleni mérkőzésen, a bajnoki trófeaátadás mindenképp megtörtént volna, de a meccs méltó volt egy ilyen eseményhez. Nyolc gól született, és egyik szebb, mint a másik.

Ezúttal nyoma sem volt annak a görcsösségnek, ami az utóbbi hetekben rányomta a bélyegét a Liverpool játékára, Szalah, Firmino, Mané és a többiek is felszabadultan fociztak, sorra alakultak ki a helyzetek Kepa kapujánál.

Az első találat Keita nevéhez fűződik, aki egy labdaszerzés után elemi erővel lőtt a hosszú felsőbe, majd Alexander-Arnold a másik oldalról egy mesterien elvégzett szabadrúgásból növelte az előnyt. A szünet előtt Wijnaldum is betalált még egy szöglet utáni kavarodást követően. A Chelsea kedélyállapotát Giroud enyhítette némiképp, egy kipattanót értékesítve.

A második félidő elején tovább tartott a liverpooli parádé, és csak azért nem lett akár 6–1 is az állás, mert Szalah minden ordító helyzetét sorban kihagyta. Nem úgy Firmino, aki Alexander-Arnold szokásos szenzációs beadását fejelte a kapuba.

Sok gólt hozott a nyílt sisakos rangadó •  Fotó: Liverpool FC/ Twitter Galéria

Sok gólt hozott a nyílt sisakos rangadó
Fotó: Liverpool FC/ Twitter

Frank Lampard ekkor radikális változtatásra szánta el magát, hármat cserélt, és ez azonnal meg is látszott a játékon. Hirtelen megnőtt a nyomás Alisson kapujánál. Főleg Pulisic volt elemében, előbb Abrahammal lövetett gólt, majd maga is betalált egy remek cselsorozat után. 4–3-ra zárkózott fel a Chelsea, de az egyenlítésről szó sem lehetett, Andy Robertson is kiosztotta a maga gólpasszát és Oxlade-Chamberlain beállította az 5–3-as végeredményt.

A vereség a Chelsea számára azt jelenti, hogy még korántsem biztos a BL-indulásuk. Ez az utolsó fordulóban dől el.

A Liverpool tehát győzelemmel készült fel az este legfontosabb pillanatára, arra, hogy Henderson felemelje a kupát. Ennek jelentősége mellett eltörpül az is, hogy hazai pályán ismét veretlenül zárja a szezont, ami egy döntetlen mellett 18 győzelmet jelent. Ez is rekord Jürgen Klopp csapata számára, akinek már faraghatják a szobrát...

A Bajnokok Ligája után a Premier League-et is megnyerte csapatával •  Fotó: Liverpool FC/ Facebook Galéria

A Bajnokok Ligája után a Premier League-et is megnyerte csapatával
Fotó: Liverpool FC/ Facebook

Premier League 37. forduló:
Liverpool–Chelsea 5–3 (3–1)
Gólszerzők: Keita (23)., Alexander-Arnold (38)., Wijnaldum (43.), Firmino (55)., Oxlade-Chamberlain (84.), illetve Giroud (45+3.), Abraham (61.), Pulisic (73.)

A Manchester United abban a furcsa helyzetben volt az utolsó két forduló előtt, hogy két ponttal biztosan BL-résztvevő lesz, de három pont lehet, hogy nem elég ehhez. Ez a bonyolult helyzet úgy értendő, hogy ha a West Ham és a Leicester ellen is döntetlent ér el, az jó számukra, de egy West Ham elleni győzelem és egy Leicester elleni vereség katasztrófa lett volna. Nos, az MU annyival tette könnyebbé a helyzetét az utolsó forduló előtt, hogy megelőzte a rókákat és immár biztosan elég az egy pont az utolsó meccsen.

Manchester United–West Ham United 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Greenwood (51., ill. Antonio (45+2.)

A West Brom jutott fel
Más körülmények között hatalmas ünneplés lett volna a West Bromwich pályáján is (de persze nézők nélkül ez most nem volt lehetséges, ahogy az Anfielden sem). 2–2-es döntetlent játszottak a QPR ellen miközben a Championship második helyére a szerdán lezajlott utolsó forduló előtt még esélyes Brentford hazai pályán kikapott a Barnsley-től. Ez azt jelentette, hogy a West Brom az első helyet már korábban biztosító Leeds mellett feljut a legjobbak közé. A harmadik feljutó helyért a Brentford, a Fulham, a Cardiff és a Swansea küzd meg a rájátszásban.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: jogszerűtlenül büntették meg a klubot

Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.

A szépítés összejött, keresi még a helyét a Szuperligában az FK Csíkszereda (videóval)

Az élvonal két újoncának összecsapásán jobb focit játszott, érettebb csapat képet mutatta az FC Argeș. Az FK Csíkszereda továbbra is kergeti az első győzelmét.

Székelyhon

Kamion alá hajtott, esélye sem volt a túlélésre a vasárnap reggeli baleset áldozatának

A helyszínen életét vesztette az a sofőr, aki személyautójával egy kamionnak ütközött vasárnap reggel a Bârladot elkerülő úton. Szinte csak törmelék maradt a járműből, román sajtóbeszámolók szerint a férfinak esélye sem volt a túlélésre.

`
Krónika

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Krónika

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Ez is érdekelheti

Ott volt a meccslabda, de végül döntetlennel rajtolt a Sepsi OSK a másodosztályban

Lejátszotta első mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat hátrányból állt fel a Chindia ellen, és bár a hajrában fordíthatott volna, végül 1–1-es döntetlennel zárta a meccset.

Négy büntető, két mesterhármas a fővárosi rangadón (videóval)

A Bukaresti Dinamo győzelmét hozta a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának fővárosi rangadója, szombaton este gólgazdag összecsapáson 4–3-ra múlta felül az FCSB-t.

Ilyés Róbert: „próbáltunk futballozni, de ezen a szinten ez nagyon nehéz”

Talált pozitívumokat tanítványai játékában az FK Csíkszereda vezetőedzője a 3–1-re elveszített találkozót követően. Az FC Argeș trénere elégedetten nyilatkozott a lefújást követően.

A szépítés összejött, keresi még a helyét a Szuperligában az FK Csíkszereda (videóval)

Az élvonal két újoncának összecsapásán jobb focit játszott, érettebb csapat képet mutatta az FC Argeș. Az FK Csíkszereda továbbra is kergeti az első győzelmét.

Nyolcból hatan még talpon maradtak, velük találkoznak a román és magyar csapatok az európai kupákban

Lezárult az újabb selejtezőkör a nemzetközi kupaporondon, ahol ezúttal is akadt néhány meglepetés. Az FCSB búcsúzott a Bajnokok Ligájától, de három magyar és két román csapat továbbjutott a következő fordulóba.

A Szuperliga élcsapatához igazolt a Sepsi OSK korábbi kapitánya

Közös megegyezéssel szerződést bontott korábbi csapatkapitányával a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Florin Ștefant már be is jelentette új csapata, az Universitatea Craiova.

A találat elmaradt, döntetlennel kezdett a 2. Ligában a Marosvásárhelyi ASA

Hatalmas érdeklődés közepette hazai pályán gól nélküli döntetlennel kezdte a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonját a Marosvásárhelyi ASA a feljutásra pályázó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A hajrában nyert a Steaua a 2. Liga újoncánál, Resicabányán vezetett a Szatmárnémeti

Kilenc találkozóval elrajtolt a labdarúgó 2. Liga idei kiadása. Gólnélküli mérkőzést játszott a Marosvásárhelyi ASA, úgy tűnt, pontokat hullajt a Bukaresti Steaua.

Elhalasztották az FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR bajnoki meccset

A Hivatásos Labdarúgóliga bejelentette, hogy a Szuperliga 5. fordulójának meccsét, az FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR összecsapást elhalasztották. A döntés hátterében a kincses város együttesének európai kupaszereplése áll.

Rajt a 2. Ligában, a Sepsi OSK az egyik főesélyes

Szombaton kilenc mérkőzéssel elrajtol a román másodosztályú labdarúgó-bajnokság 86. kiírása, vasárnap és kedden pedig további egy-egy találkozót rendeznek a nyitófordulóban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!