Hirdetés

Az UTA és az FC Argeș jutott fel az 1. Ligába

Megérdemelten emelte magasba a bajnoki trófeát az aradi együttes
Fotó: Facebook/UTA Arad

2020. augusztus 02., 20:49

Az Aradi UTA és az FC Argeș Piteşti jutott fel a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba. A CS Mioveni osztályozót játszik.

2020. augusztus 02., 20:49

A másodosztály rájátszásának vasárnap késő délután megrendezett ötödik, utolsó fordulójában az éllovas UTA megszerezte azt a döntetlent az FC Argeș otthonában, amellyel bebiztosította helyét az 1. Ligában.

Az 1–1-es végeredménnyel mellette a piteşti-i együttes is feljutott az élvonalba. Ezt azonban drámai körülmények között érte el, köszönhetően annak, hogy a Bukaresti Rapid a hosszabbítás utolsó pillanatában kiegyenlített az addig feljutó pozícióban lévő Turris Turnu Măgurele ellen.

Hirdetés

A CS Mioveni nagy meglepetésre hazai pályán kapott ki a már tét nélkül játszó Petrolul ellen, így meg kellett elégednie a harmadik, osztályozós hellyel.

Érdekesség, hogy az FC Argeș és a Mioveni azonos pontszámmal végeztek a második-harmadik helyen, de

utóbbinak a rájátszás elején felkerekítették a pontjait, így ebből a szempontból hátrányba került.

Az Aradi UTA 12, az FC Argeș 11 év elteltével jutott vissza az élvonalba. A Mioveni a tervek szerint az augusztus 22-ei hétvégén játssza le az egymeccses osztályozót az 1. Liga 12. helyezettjével.

Labdarúgó 2. Liga, rájátszás, 5., utolsó forduló:

FC Argeș Piteşti–Aradi UTA 1–1 (0–1)

Gólszerzők: Matiș (53.), illetve Ioniță (40., büntetőből)

CS Mioveni–Petrolul Ploiești 1–2 (1–1)
Gólszerzők: Ișfan (5.), illetve Arnăutu (39.), Răuță (58.)

Bukaresti Rapid–Turris Turnu Măgurele 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Jorza (90+6.), illetve Voicu (61.)

A rájátszás végeredménye:
1. Aradi UTA 5 1 2 2 8–8 30
2. FC Argeș 5 2 2 1 7–6 27
3. Mioveni 5 2 1 2 5–6 27
4. Turris 5 1 3 1 5–5 26
5. Petrolul 5 1 3 1 4–4 25
6. Rapid 5 1 3 1 4–4 25
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Nem ment idegenben a háromszékieknek: fejet hajtott KSE és a Sepsi OSK II. is

Balul kezdődött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság visszavágó-sorozata a háromszéki együttesek számára, a 12. játéknapon a KSE és a Sepsi OSK II. egyaránt idegenben maradt alul, a Victoria Traian, illetve a CSO Plopeni vendégeként.

A sárdagasztásban is jeleskedett az FK Csíkszereda női focicsapata

Nem hagyott kétséget a győzelem felől az FK Csíkszereda: a labdarúgó női Szuperliga 11. fordulójában már az első félidőben eldöntötte a Szamosújvári Olimpia elleni idegenbeli találkozót, és magabiztos játékkal érvényesítette a papírformát.

Ignacio Heras: nagyon szeretek itt lenni, azt hiszem, ez a pályán is látszik

Továbbra is szárnyal Ignacio Heras, a Sepsi OSK támadója. A 28 éves spanyol nyolcadik bajnokiját játszotta a háromszékiek színeiben a CSM Slatina ellen, ezúttal is gólt szerzett. A győztes mérkőzés után értékelt a Székely Sportnak.

Döntetlent játszott a 2. Liga listavezetője, sűrű az élboly

Szombaton kilenc mérkőzést rendeztek a labdarúgó másodosztály alapszakaszának 13. fordulójában. A Sepsi OSK nyert, ezzel tapad a többiekhez, az élen álló Vajdahunyad csak egy pontot gyűjtött.

Ráijesztett szurkolóira, majdnem elherdálta háromgólos előnyét a Sepsi OSK

Ellentmondást nem tűrő első félidőt produkált a Sepsi OSK, félóra alatt háromgólos előnyt épített a CSM Slatina ellen, ám a második játékrészben visszaesett a lendülete és kis híján kiengedte kezéből a győzelmet a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában.

Kimaradt a csapatkapitány a román válogatott keretéből

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kijelölte a keretet a Bosznia-Hercegovina és San Marino elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, amelyeken a korábbi csapatkapitány biztosan nem játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!