Hirdetés

Az újonc öngóllal verte az FCSB-t

Fotó: Facebook/FCRapid1923oficial

2021. augusztus 15., 23:45

Remek hangulatú mérkőzést játszottak, kevés gólhelyzetet dolgoztak ki a a Bukaresti Rapid és az FCSB összecsapásán.

2021. augusztus 15., 23:45

Vasárnap este rendezték a labdarúgó 1. Liga ötödik játéknapjának egyik legjobban várt mérkőzését, melyen az élvonal újonca, a Bukaresti Rapid volt a házigazda az FCSB ellen. Mindkét együttes alaposan odatette magát, többnyire mezőnyben harcoltak, viszonylag kevés gólhelyzetet dolgoztak ki a mérkőzés során.

Hirdetés

Az összecsapás egyetlen találata egy öngólból született, az első félidő végén, egy beadást nem tudott az FCSB-védelem tisztázni, a labda pedig Vinicius térdéről a hálóba vágódott.

A második felvonásban a tavalyi ezüstérmes irányított, de csupán két rögzített játékhelyzetből alakítottak ki egyenlítési lehetőséget, ezek kimaradtak.

A bukaresti Nemzeti Arénában remek hangulatban fociztak, a becslések szerint 33 ezer néző volt a helyszínen.

A Rapid továbbra is veretlen, az egyetlen csapat, amelyik nem kapott gólt az öt forduló alatt.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 5. forduló:

Bukaresti Rapid–FCSB 1–0 (1–0).
Gólszerzők: Paulo Vinicius, öngól (39.).

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 5. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Edzőt váltott a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata

Kedden közösségi oldalán jelentette be a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, hogy már nem Varga András irányítja a szakmai munkájukat. Az eddigi másodedző, Popescu Magdolna vette át a vezetőedzői feladatokat.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Már nem bevehetetlen a Sepsi Duna Aréna, közel volt a bravúrhoz az FK Csíkszereda

Pont nélkül zárta a Szuperliga 11. fordulóját a két székelyföldi csapat. A Sepsi OSK elveszítette hazai veretlenségét, az FK Csíkszereda viszont az edzőváltás után bátrabban játszott, és szoros mérkőzésre késztette a címvédőt.

Többet próbálkozott az Argeș, a CFR vitte el a pontokat

Anton Krešić góljával nyert a Kolozsvári CFR az FC Argeș vendégeként a labdarúgó Szuperliga 11. fordulójában. A kincses városiak az U ellen elszenvedett vereség után javítottak, a házigazdák nyeretlenségi sorozata tovább nőtt.

Mutatjuk a Farul védőjének lehetetlen szögből lőtt hatalmas gólját (videóval)

Magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott hazai pályán a Konstancai Farul a Petrolul ellen a Szuperliga 11. fordulójában. Cristian Ganea már az 5. percben egy ritkán látható találattal szerezte meg a vezetést.

Új időpontot kapott a Sepsi OSK hazai meccse, korábban kezd az FK Csíkszereda

Egy nappal a menetrend közzététele után módosították a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójának programját. A Sepsi OSK végül hétfőn fogadja a címvédőt, az FK Csíkszereda pedig a korábban meghirdetettnél hamarabb lép pályára.

A hajráig bírta a bajnok iramát az FK Csíkszereda (videóval)

A címvédő Universitatea Craiova ellen játszotta első tétmérkőzését az FK Csíkszereda Valentin Suciu vezetőedző visszatérése után. A piros-feketék sokáig jól tartották magukat, a vendégek azonban a hajrában szerzett góllal elvitték a pontokat.

Bátrabb játékot vár, nem szeretne feltartott kézzel kezdeni az FK Csíkszereda edzője

Az FK Csíkszereda a bajnoki címvédő U Craiova ellen folytatja a labdarúgó Szuperligát. Valentin Suciu vezetőedző támadóbb futballt és bátrabb játékot vár csapatától, amelynek sürgősen szüksége van a pontokra.

Valentin Suciu: A bizalom kölcsönös a csapat és közöttem

Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.

Hit, hűség, remény – a szurkolók töretlenül hisznek a Sepsi OSK-ban (videó)

Az OSK Weekenden a szurkolókat kérdeztük arról, hogyan élték meg az elmúlt éveket, miként látják most a csapatot, és mit várnak a folytatástól. A válaszokból egyértelműen kirajzolódott: a hit továbbra is töretlen, a jövőt pedig bizakodva látják.

Doru Andrei: valamelyest veszítettünk az önbizalmunkból, rendbe kell tennünk a dolgokat

A rögzített helyzeteknél elkövetett hibákat emelték ki a Sepsi OSK játékosai és vezetőedzője a Dinamótól elszenvedett 2–0-s vereség után. A háromszékiek hazai bajnoki veretlensége véget ért, Ovidiu Burcă pedig elismerte korábbi csapata fölényét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!