A 3. Liga 5-ös csoport negyedik játéknapjának nyitómeccsét a sétatéri stadionban játszották, a Székelyudvarhelyi FC a mezőny másik háromszéki gárdáját látta vendégül – egy héttel ezelőtt vereséget szenvedtek a Kézdi SE-nél. A Sepsi OSK fiókcsapatában három olyan játékost is találtunk, akik többnyire az élvonalbeli gárdánál kapnak helyet hétről-hétre: Păun, Achahbar és Csiszér.
Az első pillanattó egymásnak estek a csapatok, a vendégek előtt adódott az első gólszerzési lehetőség, Dragomir csípett el egy átadást kapura tört, lövése kissé ment mellé. Válaszképp Simó ugrott ki két védő szorításából, a kapussal szemben túl sokat kivárt, végül kiszorított helyzetből az oldalhálóba vágta a játékszert.
A 20. percben a semmiből jött az SZFC-vezetés, Baga baloldali beadását a hálóőr, Szántó, senkitől sem zavartatva „beügyetlenkedte” a saját kapujába. A pihenőig akár kettőre növelhette volna előnyét a házigazda, de ezúttal a kapus jól zárt Petra előtt.
A második félidő elejét alaposan megnyomta, sokkal határozottabban jöttek ki az öltözőből az udvarhelyiek. Petra közeli fejese még a kapufáról kifele pattant.
Nem úgy az 56. percben Mateiciuc bólintása, az SZFC támadója a jobb alsóba helyezte a játékszert egy szögletet követően (2–0).
Innen kezdve nem sok focit láthatott a mintegy 300 néző, a Sepsi OSK II. játékosai nem igazán tudták áttörni a középpályát, eljutni a kapuig, ellenfele pedig a kétgólos előny tudatában már nem nagyon erőltette a támadójátékot.
A végjátékban, a 89. percben Uja szépíthetett volna, lövése a kapufáról a hálóőr kezébe pattant.
Összességében megérdemelt győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi FC, ezzel pedig visszavágott a sepsiszentgyörgyiektől elszenvedett tavalyi vereségekért – mindkétszer a háromszékiek diadalmaskodtak.
Sok pihenője nem lesz az SZFC-nek, kedden a második fordulóból elmaradt meccsét pótolja: 17 órától az FC Pucioasát fogadja.
| 2021. 09. 17. 17:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 2-0 |
| 2021. 09. 18. 17:00 | CS Blejoi CS Blejoi | Brassói SR Municipal Brassói SR | 1-2 |
| 2021. 09. 18. 17:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | CSO Plopeni CSO Plopeni | 0-0 |
| 2021. 09. 18. 17:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 1-0 |
| 2021. 09. 18. 17:00 | FC Pucioasa Pucioasa | Kézdivásárhelyi SE KSE | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Pucioasa Pucioasa | 4 | 2 | 2 | 0 | 8-3 | 8 |
2 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-3 | 7 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-5 | 7 |
4 | Nagyszebeni Hermannstadt II. Hermannstadt II. | 4 | 2 | 1 | 1 | 5-4 | 7 |
5 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 4 | 2 | 1 | 1 | 4-3 | 7 |
6 | CS Blejoi CS Blejoi | 4 | 1 | 1 | 2 | 6-4 | 4 |
7 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 4 | 1 | 1 | 2 | 5-6 | 4 |
8 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-8 | 4 |
9 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 4 | 1 | 1 | 2 | 2-6 | 4 |
10 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 4 | 0 | 2 | 2 | 4-10 | 2 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!