A gyulakutai játékos aktívan kivette részét Székelyföld két ikonikus klubjának feljutási csatáiból, előbb a Sepsi OSK-val lépett fel a másodosztályba, majd onnan az élvonalba, illetve az FK Csíkszeredával harcolta ki a 2. ligás részvételt. A védekező középpályás 2020 nyarán érkezett Székelyudvarhelyre, ahol azóta másodedzői feladatokat is ellát, így ha nincs a pályán, akkor a kispad mellől segíti a fiatal játékosok fejlődését.
„A rájátszásban elértük a célunkat, ott vagyunk az osztályozón. Az utolsó meccseken ez látszott is a játékunkon, vakációs hangulatot éreztem. De ez valahol normális is, gondolatban mindenki már az osztályozóra összpontosít. Emiatt fociztunk gyengébben az utolsó három meccsünkön, a fiúk épp annyit adtak ki magukból, amennyi kellett, de így is mindegyik találkozónkat megnyertük.
– mondta megkeresésünkre a 35 éves labdarúgó.
Pályafutása során több feljutási harcot is megnyert, az ezekből gyűjtött tapasztalatát próbálja meg átadni csapattársainak. „Remélem, hogy a fiúk is úgy gondolják, ahogy én, és most az osztályozóra tartalékolnak. Az ilyen tétmeccseken látszik meg igazából a karakter, az egyéniség. Ezeken a találkozókon játszik mindenki a legnagyobb nyomás alatt, itt van a legtöbb elvárás, itt látszik meg a tapasztalat. A szezon során sikerült annyira összekovácsolódnunk, hogy bátran kijelenthetem, úgy tudunk nekivágni az osztályozós párharcoknak, hogy van esélyünk a feljutásra” – emelte ki.
Mitra szerint az a legfontosabb, hogy a játékos szögezze le magában a célt és tartson ki mellette, hogy majd elmondhassa, ott volt a pályán, amikor a Székelyudvarhelyi FC feljutott, és ő is hozzátette a részét a sikerhez. „Nagyon fontos a győztes mentalitás, mindegy, hogy barátságos vagy tétmeccset játszol, vagy csak az edzésen focizol, mindig harcolj a győzelemért.
– folytatta.
Természetesen nagyon nehéz az út a végső célig, sérülések, eltiltások is nehezítik a csapat dolgát. Jelenleg többen nincsenek bevethető állapotban, Berkeczi Csongor és Flavius Bodea egészségügyi problémákkal bajlódnak, Alin Nisipeanu nemrég épült fel, de még nincs százszázalékos állapotban, akárcsak Mitra, aki valószínűleg kihagyja a szombati meccset az FC Pucioasa otthonában.
Az osztályozón a 6-os csoportból kap majd ellenfelet az SZFC, ott jelenleg a CSM Slatina nyolc ponttal vezet, a második helyért a Viitorul Dăești és a CSM Alexandria harcol – két pont a különbség. „Figyeljük őket, de addig is sűrű a program, hiszen a rájátszásból még hátravan öt mérkőzés” – mutatott rá. Az utolsó fordulóban, május 21-én, szombaton Barcarozsnyó vendége lesz az SZFC, majd pár nap múlva, 25-én, szerdán már az osztályozó odavágóját játssza idegenben, 28-án, szombaton pedig hazai pályán a visszavágót.
„Meg akarjuk nyerni a bajnokságot és az első helyről nekivágni az osztályozónak. Nem szabad elfelejteni, hogy nem vagyunk robotok. Vannak gyengébb napok is, de ha a szívedet kitetted a pályán, akkor az eredménytől függetlenül emelt fővel tudsz lejönni, mert tudod, mindent megtettél.
A klubvezetőség kiváló körülményeket biztosít nekünk, a masszőrtől az elnökig mindenki azért dolgozik, hogy fejlődjön az udvarhelyi labdarúgás” – mondta Mitra, végezetül kitért a csapat sikerének titkára is.
„Tavalyhoz képest sokkal szervezettebbek vagyunk a pályán, ha gyengébben is játszunk, meg tudjuk nyerni a meccseket, ki tudjuk használni a helyzeteinket. Az előző szezonban sokkal fiatalabb csapatunk volt, és hiába mutattunk szép focit, nem voltunk eredményesek. Mihai Ianc vezetőedző érkeztével más felfogás lépett életbe, a nyári és a téli igazolások is kizárólag erősítést jelentettek” – összegzett.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!