A bukaresti klub kedden délután jelentette be, hogy az ország legnagyobb stadionjában rendezi meg a székelyföldiek elleni párharc első találkozóját, amely május 20-án, hétfőn 20 órakor kezdődik.
Korábban ugyan arról szóltak a hírek, hogy a Dinamo ideiglenes otthonában, az Arcul de Triumf stadionban játsszák le a meccset, ám
a nagy érdeklődésre való tekintettel a klub úgy döntött, hogy a Nemzeti Arénába helyezik át a mérkőzést, és remélik, hogy a szurkolóik megtöltik a lelátókat.
A fővárosi találkozón az FK Csíkszeredának is lehet szurkolótábora, a klub ugyanis ingyenes szurkolói buszt indít. Jelentkezni Tamás Lászlónál (Egérnél) lehet a 0743 – 314 314-es telefonszámon, péntek déli 12 óráig. Az indulás várhatóan hétfőn 13 órakor lesz az Erőss Zsolt Aréna parkolójából.
Az élvonalba jutásért zajló párosítás visszavágóját egy héttel később, május 27-én Csíkszeredában rendezik.
A másik ágon az FC Botoșani és a CS Mioveni között az első mérkőzést május 17-én, ugyancsak 20 órától játsszák le, míg a visszavágót május 24-ére időzítették.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!