Hirdetés

Az FK Csíkszereda rácáfolt arra, hogy egy találatnál nem jut tovább

Tízből tíz, minden hazai meccsét megnyerte az alapszakaszban az FK Csíkszereda
Fotó: Borbély Fanni

Tizedik hazai győzelmét is behúzta az FK Csíkszereda, miután vasárnap délután 3–1-re verte a CS Afumați együttesét. A meccs után a két vezetőedző és a hazaiak kapusa is értékelt.

2025. március 09., 19:45

Néhány kisebb védelmi megingást leszámítva – amiből egyet sikerült kihasználniuk a vendégeknek –, az FK Csíkszereda végig uralta a mérkőzést, és bár több helyzete is volt, a mérkőzés vége 3–1 lett.

Kapcsolódó

Hirdetés

Ilyés Róbert a találkozó után tartott értékelőjében elmondta, szerinte a legfontosabb, hogy csapata megszerezte a három pontot, amellyel sikerült távol tartaniuk üldözőiket.

Úgy érzi, hogy a tabellán elfoglalt helyük megérdemelt, de a feljutás még messze van, és bőven van még, amin dolgozniuk.

Bár a csapatban megvan az önbizalom, időnként még félénken játszanak, és nincs meg az a stabilitás, amely egy bajnokcsapatra jellemző.

„A mérkőzésen gyorsan sikerült megszereznünk a vezetést, és további helyzeteket kialakítanunk, de ki is hagytunk jó néhány lehetőséget. Egy védelmi hibából az ellenfél gólt szerzett, ami ismét kizökkentette a csapatot, és elvesztettük az egyensúlyt. A szünetben ezt átbeszéltük, majd a második félidőt jól kezdtük, de a végén ismét vissza kellett húzódnunk, mert az ellenfél egyre nagyobb nyomást helyezett ránk” – összegzett a piros-feketék mestere.

Az FK Csíkszereda következő mérkőzése kapcsán Ilyés elmondta, hogy „nehéz feladat vár ránk Voluntari-ban, hiszen ellenfelünk is a feljutásért küzd. Bár őszintén szólva egy döntetlennel is elégedettek lennék, győzelemre készülünk, hogy a rájátszásban kevesebb problémánk legyen”.

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője
Fotó: Haáz Vince

Ilyés szerint a felsőházban minden csapat egyenlő esélyekkel indul, és bár jelenleg az első helyen állnak, ez nem jelenti azt, hogy könnyen fogják hozni a mérkőzéseiket.

Mindenki küzdeni fog a feljutásért, ezért kemény összecsapásokra számítanak, és tudják, hogy rengeteg munkát kell még belefektetniük. A mostani mérkőzés végeredménye szerinte összességében tükrözi a csapat taktikai céljait, de elismeri, hogy az ellenfél többször is fölénybe került, és gondot okozott számukra védekezésben.

„Mivel az ellenfélnek ez volt az utolsó esélye a rájátszásba jutásra, várható volt, hogy mindent beleadnak, de végül sikerült kizárnunk őket. A csapat jól reagált a nehéz helyzetekre, és sikerült megszereznünk a megérdemelt három pontot” – tette hozzá a vezetőedző.

Simon Máté, a csíkszeredaiak hálóőre a mérkőzésről adott összefoglalójában kiemelte: „stabilak voltunk, biztosak voltunk, ez volt a lényeg, hogy itthon tartsuk meg ezt a jó szériát.

Hazai szurkolók előtt, a mi pályánkon. Nagyon jó visszajelzés ez számunkra. Minél többen jönnek, annál nagyobb motivációnk van, annál jobban szeretünk játszani. Igen, szuper érzés így hazai pályán, ilyen közönség előtt győzelmet aratni”.

Az ellenfél csapatának képviseletében Vasile Neagu vezetőedző hangsúlyozta, hogy legalább egy pontot remélt a mérkőzésen, de egy erős ellenféllel szemben veszítettek. Úgy véli, hogy elkerülhető lett volna néhány könnyű gól, és jobban is teljesíthettek volna.

„Elismerem, hogy a csapatom nem játszott jól, és mivel nem tudtunk gólt szerezni, nem volt esélyük az eredmény megfordítására. A harmadik kapott gólnál lesgyanús helyzet volt, de ezt már nem lehet megváltoztatni. A jövőre nézve a csapatunk a play-out-ra koncentrál, és minden meccsen győzni szeretnénk, hogy biztosítsuk a bennmaradásunkat” – nyilatkozta a CS Afumați vezetőedzője.

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Hiába nyert a pályán, négypercnyi figyelmetlenség miatt elvették a Gloria győzelmét

Hiába nyert a pályán, zöld asztalnál elveszítette az SCM Râmnicu Vâlcea elleni bajnokiját a Besztercei Gloria. A másodosztályú együttes a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó előírást sértette meg, ami a tabellán is visszaesést eredményezett.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Az utolsó pillanatban bukta el meccsét a Marosvásárhelyi ASA

Vereséggel mutatkozott be Mihai Iosif a Marosvásárhelyi ASA kispadján: a labdarúgó 2. Liga 12. fordulójában, szombaton a marosvásárhelyiek hazai pályán, az utolsó percben kapott góllal maradtak alul az Unirea Sloboziával szemben.

Esélye sem volt Nagyszebenben, újabb fájó vereség Kovásznának

Esélye sem volt Nagyszebenben a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapatának, a 3. Ligában abszolút újonc fürdővárosiak méretes pofonba szaladtak bele a pontvadászat 11. fordulójában.

A következő szezonban a feljutásért küzdhet a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzője

Bemutatták a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzőjét, a labdarúgó 2. Ligában a várakozásokhoz képest gyengén teljesítő csapat irányítását Mihai Iosif vette át.

Elkapták a ritmust az újoncok a 2. Ligában

Tizenegy forduló után féltávhoz érkezett a román labdarúgó 2. Liga alapszakasza. Kirajzolódtak az erőviszonyok, ismerjük a feljutásért harcoló csapatok körét, illetve azokat az együtteseket, amelyeknek inkább a túlélésért kell küzdeniük.

Végzetes volt a gyenge menetelés, menesztette edzőjét a Marosvásárhelyi ASA

Közös megegyezéssel szerződést bontott Eusebiu Tudor vezetőedzővel a Marosvásárhelyi ASA – jelentette be kedden délután közösségi oldalán a 2. Ligában szereplő labdarúgóklub.

Segélykiáltás: továbbra is várja a támogatást a helyi önkormányzattól a Marosvásárhelyi ASA

A Marosvásárhelyi ASA továbbra sem jutott hozzá a megítélt önkormányzati támogatáshoz, és egyre bizonytalanabbnak látja a jövőjét. A másodosztályú bajnokságben érdekelt klub közleményében átláthatóságot, következetességet és konkrét döntéseket sürget.

A hosszabbításban maradt pont nélkül a Marosvásárhelyi ASA

Egymás után a harmadik mérkőzését veszítette el a Marosvásárhelyi ASA, a hosszabbításban kapott góllal maradt alul a Sellenberki SK-val szemben a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 11. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!