Hirdetés

Az észtekkel még kísérletezhetnek, a bolgárok ellen már biztosra kell menni

Szervezett és tudatos munka zajlik a magyar labdarúgó-válogatottnál
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi szerint az új játékelemek kipróbálásán lesz a hangsúly csütörtökön az észtek elleni hazai barátságos mérkőzésen. A magyarok a hétfői, bolgárok elleni Eb-selejtezős nyitányra hangolnak.

2023. március 23., 12:47

„A bolgárok elleni, hétfői Európa-bajnoki selejtezőre készülünk. Bár az még nem lesz sorsdöntő, de szeretnénk jól rajtolni. Éppen ezért az észtek ellen ki akarunk próbálni bizonyos új elképzeléseket a gyakorlatban” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Telkiben az olasz szakember, aki hozzátette, a játékosok hozzáállása és válasza eddig kifejezetten kedvező az új gyakorlatokra és elgondolásokra.

Hirdetés

Az 58 éves szakember az MTI érdeklődésére a kezdőcsapatot illetően úgy fogalmazott, hogy bár az észtekkel szembeni barátságos meccsen megengedett a kísérletezés, Bulgária ellen már biztosra kell menni. Ennek ellenére csütörtökön lehetőség szerint azzal a kezdővel akar indítani, amely a legközelebb áll a Bulgária ellen tervezetthez. Megjegyezte, megvannak az előre eltervezett cseréi is, mert nem akarja túlterhelni a játékosait.

„Az ötvenedik mérkőzés büszkeséggel tölt el, de a felkészülésen nem változtat, ugyanolyan fontos a győzelem, mint minden más meccsen” – mondta Rossi, aki 50. alkalommal irányítja csütörtökön a válogatottat. Kifejtette, nagy öröm, hogy sikerült olyan környezetet kialakítani, amiben a játékosok otthon érzik magukat:

Kilencven százalékban a srácok hozzáállásának köszönhető, hogy megváltozott a válogatotton belüli hangulat, és ez aztán az eredményekben is tükröződik. Ezt kell megőrizni a jövőben, hogy folytassuk a jó sorozatot”.

Rossi arról is beszélt, hogy a válogatottban nem lehet öt-hat új embert egyszerre a kezdőbe tenni, mert akkor nem működnének az automatizmusok, ráadásul a csapatszellem és a csapatjáték is megsínylené. Úgy vélte, ezt a kockázatot a nemzeti együttes nem vállalhatja jó szívvel, így is olyan alapemberek hiányoznak sérülés miatt, mint Gulácsi Péter, Nagy Zsolt, Schäfer András és Callum Styles, akiket pótolni kell.

„Nem is lehet más cél a válogatottban, minthogy nyerjünk, az pedig egy kis plusz lenne, ha az ötvenedik meccsen jó teljesítménnyel tudnánk köszönteni a mestert” – mondta az MTI kérdésére Lang Ádám, aki elmondása szerint nagyon várta már a válogatott összetartást. A ciprusi Omonia védője kifejtette, Rossi vezetésével elindult egy szervezett, jó és tudatos munka, őt pedig büszkeséggel tölti el, hogy ennek részese lehet. Úgy vélte, kilenc évvel első válogatottsága után egyértelműen látszik a fejlődés.

„Motiváció nem kell, mindenki szeretné folytatni, amit eddig elértünk” – jelentette ki a 30 éves, 55-szörös válogatott futballista, aki az esélyekkel nem kívánt foglalkozni, de annyit megjegyzett,

kiegyenlített az Eb-selejtezős csoport, amelyben lépésről lépésre kell haladnia a válogatottnak, mert nemcsak minden pontért, hanem a meccseken minden egyes labdáért véres küzdelem lesz.

Az észtek elleni mérkőzés csütörtökön romániai idő szerint 20.30-kor kezdődik a Puskás Arénában az osztrák Walter Altmann sípjelére, a találkozót az M4 Sport közvetíti.

Az Eb-selejtezőben a magyarok – Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia társaságában – ötcsapatos csoportba kerültek, így a tíz fordulóból kétszer szabadnapos lesz Marco Rossi együttese, ráadásul először épp a hétvégi nyitókörben. A G csoport küzdelmeit hazai pályán kezdik, a bolgárok elleni összecsapást hétfőn 21.45-től rendezik a Puskás Arénában.

A magyar labdarúgó-válogatott kerete

Kapusok: Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE), Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegyi Krisztián (West Ham United).
Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Zalaegerszegi TE), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce).
Középpályások: Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (Panathinaikosz), Nagy Ádám (Pisa), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Vécsei Bálint (Ferencváros).
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Németh András (Hamburger SV), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Varga Barnabás (Paks).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!