Hamar lehetősége volt javítani a sepsiszentgyörgyi együttesnek, amely kevesebb, mint három nappal korábban elveszítette veretlenségét a bajnokságban, hazai pályán 2–1-re kapott ki a Bukaresti Rapidtól. Az FCU Craiova 1948 csapata gyenge formában várta a találkozót, az utóbbi két fordulóban egyetlen pontot sem gyűjtött.
A mérkőzést Zsilvásárhelyen rendezték, mivel a craiovai Ion Oblemenco stadion gyepszőnyege rossz állapotban van egy, a múlt hétvégén tartott fesztivál miatt.
Megpróbálta gyorsan megszerezni a vezetést a Sepsi OSK, amely az elején berendezkedett az ellenfél térfelére. Megvoltak a lehetőségei, Tudorie be is talált, de a gólt les miatt érvénytelenítették. Nem sokkal később úgyanígy jártak a hazaiak is, Bălan találata szintén lesállásból született.
A félidő közepére valamelyest kiegyenlítődött a játék, majd ismét a vendégek veszélyeztettek többet, és a 32. percben szöglet után Păun két méterről a felső lécet lőtte telibe. A másik oldalon az FCU pontosabb volt a befejezésnél, és a szünet előtt előnybe került: Dumitrescu számította el magát egy beadásnál, ezt kihasználva Sidibe lőtt a hálóba.
Akárcsak az első két gólt, ezt is hosszasan vizsgálták a videóbíró-szobában, mivel a belga játékos gyanúsan kézzel vette át a labdát, de a találatot végül megadták.
A fordulás után is többet kezdeményeztek a Sepsi OSK játékosai, de nagy helyzetig nem jutottak el.
Aztán a 69. percben emberelőnybe kerültek, miután a craiovaiak gólszerzője megkapta a második sárga lapját egy durva belépőért, amit Ștefănescuval szemben követett el.
Ennek ellenére nem tudták komoly nyomás alá helyezni a hazai kaput, de két egyenlítési lehetőségük így is volt, előbb szöglet után Bălașa fejesét kitolta Răzvan Popa, majd Achahbar szabadrúgását is kiütötte, az ismétlést pedig Ștefănescu fölé lőtte.
A Sepsi OSK elszenvedte egymás után a második vereségét, ezzel lecsúszott a 8. helyre, és az oltyánok pontszámban utolérték. Cristiano Bergodi vezetőedzőnek gyorsan megoldást kell találnia, hogy kilábaljanak ebből a helyzetből, de nincs sok ideje, hiszen pénteken újabb mérkőzés következik számukra, 18 óra 45 perces kezdéssel a CS Mioveni-t fogadják.
| 2022. 08. 30. 16:30 | CS Mioveni Mioveni | Aradi UTA UTA | 1-1 |
| 2022. 08. 30. 19:15 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-0 |
| 2022. 08. 30. 22:00 | Bukaresti Rapid Rapid | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1-0 |
| 2022. 08. 31. 16:30 | Chindia Târgoviște Chindia | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-3 |
| 2022. 08. 31. 19:15 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | FC Voluntari Voluntari | 4-0 |
| 2022. 08. 31. 22:00 | Konstancai Farul Farul | FCSB FCSB | 3-1 |
| 2022. 09. 01. 18:00 | FC Botoșani Botoșani | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-0 |
| 2022. 09. 01. 21:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Universitatea Craiova U Craiova | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul Farul | 8 | 5 | 3 | 0 | 13-5 | 18 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 8 | 6 | 0 | 2 | 9-4 | 18 |
3 | Petrolul Ploiești Petrolul | 8 | 4 | 2 | 2 | 7-6 | 14 |
4 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 7 | 3 | 4 | 0 | 10-5 | 13 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 8 | 4 | 1 | 3 | 9-10 | 13 |
6 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 7 | 4 | 0 | 3 | 13-9 | 12 |
7 | FC Botoșani Botoșani | 7 | 3 | 3 | 1 | 7-5 | 12 |
8 | Universitatea Craiova U Craiova | 7 | 3 | 2 | 2 | 7-6 | 11 |
9 | Aradi UTA UTA | 8 | 3 | 2 | 3 | 7-9 | 11 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 8 | 2 | 4 | 2 | 9-6 | 10 |
11 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 8 | 3 | 1 | 4 | 10-9 | 10 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 8 | 2 | 2 | 4 | 6-9 | 8 |
13 | FCSB FCSB | 7 | 1 | 4 | 2 | 9-12 | 7 |
14 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 8 | 0 | 3 | 5 | 4-10 | 3 |
15 | CS Mioveni Mioveni | 8 | 0 | 3 | 5 | 4-13 | 3 |
16 | Chindia Târgoviște Chindia | 7 | 0 | 2 | 5 | 8-14 | 2 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!