HIRDETÉS

Az Arsenalé az FA-kupa

Fotó: Arsenal/Facebook

2020. augusztus 02., 11:04

A futballtörténelem legnagyobb tradíciójával rendelkező trófeájáért, az FA-kupáért csapott össze szombaton este az Arsenal és a Chelsea. Az ágyúsok Aubameyang két góljával győzték le a sérülésektől sújtott városi riválist.

2020. augusztus 02., 11:04

Múlt év májusában az Európa Liga döntőjében találkozott a két londoni együttes, akkor a Chelsea szurkolói örülhettek, most viszont fordult a kocka. 

HIRDETÉS

Frank Lampard együttese kezdte jobban a mérkőzést, minden tekintetben fölényben volt, és a vezetést is megszerezte Pulisic találatával. Aztán a félidő közepétől egy csapásra az Arsenal vette át az irányítást. Pépé óriási bombagólt lőtt, de nem volt benne öröme: a partjelző lest intett. Azonban rögtön ezután egy Aubameyang ellen elkövetett szabálytalanság után szólt a síp, a 11-est pedig a sértett csatár értékesítette.

Innen kezdődtek a bajok a Chelsea számára. Azpilicueta megsérült, le kellett cserélni, majd a második félidő elején Pulisic is hasonló sorsra jutott.

Aztán jött a második Arsenal gól: A 67. percben Pépé passza hozta kihagyhatatlan helyzetbe Aubameyangot, aki nem is hagyta ki az esélyt.

Hogy még tovább romoljon a helyzete a kékeknek, Kovacic második sárgája után még létszámban is megfogyatkoztak, később pedig Pedro is lesérült.

Az eredmény nem változott többször, az Arsenal 14. alkalommal hódította el az FA-kupát, és egyben azt is jelenti, hogy a következő idényben az Európa Ligában szerepelhet.

Angol FA-kupa, döntő
Arsenal–Chelsea 2–1 (1–1)
Gólszerzők: Aubameyang (28., 11-esből, 67.), illetve Pulisic (5.)
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Ismerjük a Szuperliga újévi első fordulójának menetrendjét

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga első újévi, az alapszakasz 22. fordulójának menetrendjét. A mérkőzéseket január 17. és 20. között rendezik.

Téli sportok, angol és olasz foci vasárnap a képernyőn

A téli sportok kedvelői biztosan találnak maguknak néznivalót a vasárnapi sportműsorban, amelyben több angol és olasz bajnoki labdarúgómeccs szerepel, de más csapatsportágak és terepkerékpározás is található a kínálatban.

Idén is találkoztak, nosztalgiáztak a Csíkszeredai Start 2000 futballcsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, egy jót futballoztak, majd a harmadik félidőben egy pohár mellett nosztalgiáztak.

Kovács István és társai sikere történelmi az európai porondon

Az idei esztendő, a 2024-es kiemelkedően sikeres volt a román játékvezetők számára, legalábbis az európai mérkőzésekre szóló küldetések tekintetében.

Három spanyol, öt Real Madrid-játékos az év álomcsapatában

Az idén Európa-bajnok spanyol válogatottból hárman kerültek be a 2024-es év csapatába a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

Szuperliga: a legtöbben Törökországban, de itthon is edzőtáboroznak

A labdarúgó Szuperliga csapatainak több mint fele Törökországban tartja téli edzőtáborát, három klub más külföldi helyszínt választott, néhányan pedig az országban maradnak.

Alpesi sí, terepkerékpár és labdarúgás a pénteki kínálatban

Nem túl bő a választék karácsony harmadik napján, de azért van, amit nézzünk a képernyőn, a nap első felében alpesi sí és terepkerékpár, este pedig két angol és egy belga bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel a programban.

Kiszámolta a számítógép, kik kerülnek a Szuperliga felsőházi rájátszásába

Szerinte már öt együttes ott van a labdarúgó Szuperliga play-offjában. Milyen esélyt látnak a statisztikusok, hogy a Sepsi OSK is az érmes helyekért harcoljon?

Ötödször a játéknap csapatában a Sepsi OSK hátvédje

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga idei utolsó, 21. fordulójának csapatát, amelyben a Sepsi OSK egy játékosa is helyet kapott.

Fordulónként legalább egy gólt lőttek az U21-es játékosok az élvonalban

Az ifjúsági, U21-es szabály 2016-os bevezetése óta először fordult elő, hogy legalább egy fiatal játékos gólt szerzett minden fordulóban a téli szünetig a hazai labdarúgó élvonalban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!